Billie Eilish életéről dokumentumfilm készül, ami előbb érkezik, mint hinnéd

gettyimages/Jeff Kravitz
Kamilla

Billie Eilish a Z-generáció legnagyobb sztárja, akinek zenéje, stílusa és személyisége is jól tükrözi a mai fiatalokat.

A 19 éves tehetség a legnagyobb sztárokat is elkápráztatta, akik szerint az énekesnő képviseli a jövő zenéjét. Szakmai fejlődése és világsztárrá alakulása olyan sok embert kezdett érdekelni, hogy még 2019-ben fogalmazódott meg az ötlet, hogy dokumentumfilmet készítenek az életéről.

Olvasd el ezt is!
Billie Eilish majdnem pszichológushoz ment Justin Bieber miatt

Ez pedig most meg is valósul, ugyanis 2021 februárjában kerül bemutatásra az Apple TV+-on az alkotás, amely végig kíséri a gyerekkorát, a kulisszák mögötti pillanatait és azt is, hogyan zajlottak élete első albumának előkészületei. Billie saját Instagram oldalán jelentette be a hírt, hogy már csak pár hónap választja el a rajongóit attól, hogy testközelből is megismerhessék őt.

Eilish – aki bátyja, Finneas O’Connel közreműködésével érte el a világhírnevet – több mint 100 milliós követő táborral büszkélkedhet és öt Grammy-díjat is bezsebelt az elmúlt években. Az énekesnő és testvére egyébként minden dalon közösen szokott dolgozni. Finneas elsősorban producerként és dalszerzőként vesz részt Billie albumain.

Így a filmben az ő kapcsolatuk is kap egy fejezetet.

Ha kíváncsi vagy, mely sztárcsemeték nyerték meg a genetikai lottót, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
Sztárgyerekek, akik megnyerték a genetikai lottót