A Star Wars főszereplője sírva állt a Black Lives Matter mozgalom élére

gettyimages
Kamilla

Sok sztárhoz hasonlóan a Star Wars egyik főszereplője, John Boyega is felszólalt a mostani események kapcsán.

A színész a Black Lives Matter mozgalom londoni tüntetésén mondott beszédet a színes bőrű közösség mellett és a társadalmi igazságtalanságok ellen a Hyde Parkban, amely annyira szenvedélyesre sikerült, hogy John Boyega a beszéde egyes részeinél könnyekben tört ki.

Olvasd el ezt is!
A Jojo nyuszi zseniális rendezőjétől kapjuk a következő Star Wars-filmet

A szónoklatáról készült felvételek és fényképek szinte pillanatok alatt bejárták a világot. A megafonnal a kezében beszédet adó Boyega elmondta, hogy a mozgalommal George Floyd mellett Sandra Bland, Trayvon Martin és Stephen Lawrence emléke előtt is tisztelegnek.

A fekete életek mindig is számítottak, mindig is fontosak voltak, mindig is jelentettek valamit, és mindig, mindentől függetlenül célt értek.

-

Boyega hozzátette, hogy szavai miatt lehet, hogy a karrierjének befellegzett, de egy percig sem érdekli és nem fogja magában tartani a véleményét. Emiatt a mondata miatt Hollywood nagyágyúi egy emberként álltak ki mellette. Olyan színészek és rendezők fejezték ki büszkeségüket, mint Jordan Peele, Mark Hamill, J.J. Abrams és Christopher Miller.

Ha nem tudod, mivel lepd meg a Star Wars-rajongó barátaidat, akkor adunk néhány zseniális tippet!

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
12 ajándéktipp Star Wars-rajongóknak