Ő Jodie Foster felesége, akiért évek óta rajong a filmcsillag
Jodie Foster is azon sztárcsajok egyike, akik egy nő mellett találták meg a boldogságot!
Jodie Foster sosem volt az a sztár, aki magánéletét különösebben szerette volna kiteregetni a sajtóban, így nem csoda, hogy sokan nem is követik napi szinten a kétszeres Oscar-díjas színésznő hétköznapjait. Ami azt illeti, ennek másik oka az lehet, hogy Jodie körül nincs túl sok izgalom, vagy a paparazzik által annyira kedvelt botrány, a sztárra a szó legjobb értelmében ragaszthatnánk rá átlagos matricát.
Az utolsó bulvár számára is izgalmas megmozdulása 2014-es esküvője volt, Jodie Foster ugyanis egy év randizgatás után ekkor mondta ki a boldogító igent szerelmének, a fotográfusként ismert Alexandra Hedisonnak. A róluk készült friss lesifotók szerint pedig azóta is nagy a harmónia közöttük, az utóbbi időben a kedvenc közös programjuk a kutyasétáltatás.
A magánélethez való jogot Jodie mindennél előbbre helyezi, így ritkán beszél családjáról, ám a közelmúltban többször is mutatkoztak együtt Alexandrával. Például a 2021-es virtuális Golden Globe díjátadóra is együtt jelentkeztek be, ami igen nagy meglepetést okozott, ugyanis korábban még egyetlen alkalommal sem tűntek fel együtt a kamerák előtt. Amikor pedig kiderült, hogy Jodie kapta a legjobb női mellékszereplőnek díjat, egy csókkal ünnepelte a pár a győzelmet.
A sztár egyébként Los Angelesben él párjával, illetve két fiával. Charles és Christopher még előző, Cydney Bernarddal kötött házassága alatt születtek, a srácok apukájának kiléte viszont a mai napig titok. Persze az elmúlt években számos teória született ezzel kapcsolatban, így az tuti nagyot fog robbanni, ha Jodie egyszer elárulja az igazságot.
ÉS EZT LÁTTAD MÁR?
Híres nők, akik egy másik nő mellett találták meg a boldogságot