Jennifer Lopez romantikus vígjátékot forgat, méghozzá az egyik legnagyobb kedvencünkkel

Kerekes Vivien

Hosszú évek után először forgat romantikus vígjátékot, és már most imádjuk a filmet!

Jennifer Lopez neve hallatán elsőnként mindenkinek az a sok szuper dal jut az eszébe, amellyel kivívta magának a toplisták első helyét. Ha viszont egy kicsit tovább gondolkodunk, rögtön beugrik az is, hogy Jen már a karrierje kezdete óta vállalt színészi szerepeket is, többnyire romantikus vígjátékokban. Utóbbit egyáltalán nem bánjuk, hiszen igazi fénypont volt az Ilyen a formámban és az Anyád napjában, de persze a listát még sokáig folytathatnánk.

Az utóbbi időben viszont ettől kicsit visszavonult, inkább a zenélésre és a családi életére koncentrált – Alex Rodriguezzel például már annyira komoly a kapcsolatuk, hogy nemrég megvették a közös lakásukat is. Most pedig ismét színésznőként dolgozik, a Second Act című romantikus filmben ugyanis ő alakítja a főszereplőt, és tinikori szerelmünk alakítja a párját.

Olvasd el ezt is!
5+1 alkalom, amikor a színészek bakiztak forgatás közben, és ezt nem vágták ki a filmből

Méghozzá nem más, mint a Szívek szállodájából Milo Ventimiglia!

forrás: Getty Images

A két sztár a filmben szerelmespárt alakít majd, ezt pedig a forgatási fotók is jól tükrözik. A képeken Jent és Milót egy éttermi randin kapták lencsevégre, mi pedig már most kíváncsiak vagyunk arra, vajon mi történik a moziban.

forrás: Getty Images
forrás: Getty Images
forrás: Getty Images

A sztoriról még nem sokat tudni, mindössze annyit, hogy Jen bolti eladóként dolgozik, és megpróbálja bebizonyítani New Yorknak, hogy az élet a legjobb iskola, s a valódi tapasztalatok legalább annyit érnek, mint egy egyetemi diploma.

A film 2018-ban kerül a mozikba, rajtuk kívül pedig olyan hírességek is feltűnnek majd benne, mint Vanessa Hudgens és a Tökéletes hang kockáshasú színésze, Freddie Stroma.

forrás: Getty Images
Olvasd el ezt is!
10 dolog a High School Musicalben, aminek igazából semmi értelme

Már alig várjuk az első előzetest!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 kedvenc romantikus filmünk a 90-es évekből