Jennifer Lopez megható vallomást tett Ben Affleckről: senkiről sem mondott még ilyet

Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin / Contributor
Bíborka

Ebben különbözik a vele való kapcsolata az eddigiektől.

Jennifer Lopez és Ben Affleck 20 év után talált újra egymásra, amire biztosan egyetlen rajongó sem számított volna. Sőt, nemcsak újra egymásra találtak, de össze is házasodtak. Az esküvőre 2022 nyarán került sor, és teljes titokban zajlott, fotókat csak utólag közöltek a nagy és fontos eseményről.

Jennifer Lopez érzelmei másfél évvel az esküvő után sem halványodnak, sőt az énekesnő a Vogue-nak adott interjújában elmondta, hogy úgy érzi, sosem volt még ennyire gyönyörű, mint most – ezt az önbizalmat pedig kedvesének, Bennek köszönheti. Mint mondta, minden egyes porcikáját szereti most már, úgy ahogy van, és Ben előtt ez nem volt így:

„Minden részemet, a testemet, a hangomat, a döntéseimet, még a hibáimat is szeretem. Ez vezetett oda, ahol ma vagyok, aki ma vagyok. Sokkal nyugodtabb vagyok, ami miatt még szebbnek látom magam, mint előtte bármikor valaki más mellett”

- tette hozzá Jennifer, aki ezzel együtt arra is utal, hogy sosem volt még ilyen kiegyensúlyozott kapcsolata.

Mindkét félnek vannak gyerekei az előző kapcsolataikból, de szerencsére mindenki jó kapcsolatot ápol minden családtaggal és ez nem okoz gondot körülöttük. Ben elvileg még az alkoholfüggőségével is leszámolt teljesen.

Ezt teszi a sztár azért, hogy ilyen jól nézzen ki:

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Jennifer Lopez kortalanságának 4 valódi oka