Jennifer Lawrence ebben a luxuslakásban élt, míg el nem adta 3,6 milliárd forintért

Getty Images
Zoé

Ez a New York-i luxuslakás megér egy misét.

Amióta világ a világ, szeretnénk tudni, hogy mi zajlik mások zárt ajtaja mögött. Ahogy arra is kíváncsiak vagyunk, hogy milyen körülmények között élnek ismerőseink, szomszédaink, és persze sokszorosan igaz ez a nagy sztárokra. Jennifer Lawrence egyike napjaink legkiemelkedőbb tehetségeinek, így nem is kérdés, hogy sokan szerettek volna már bekukkantani az otthonába.

Az Oscar-díjas színésznő még 2016 nyarán vásárolta meg 15,6 millió dollárért a három hálószobás lakást, ami amellett, hogy privát lifttel közelíthető meg, meseszép (már-már magánparkként aposztrofált) tetőtérrel van ellátva, ahonnan páratlan panoráma nyílik a városra. Azonban hiába a meseszép környezet és a gyönyörű berendezés a luxus jellegét mégsem csupán az előbbiek adják meg, a lakáshoz ugyanis tartozik egy hatalmas gardrób szoba, konditerem, moziszoba, valamint egy játékterem is. A konyha természetesen a legmenőbb berendezésekkel van felszerelve, az ablakok pedig a padlótól a plafonig érnek.

Bár a házat (még több kép ITT) már tavaly nyáron árulni kezdte a színésznő, érdekes, hogy mégis csak most, miután már erősen engedett az árból kelt el. A luxuslakás így is nagyon szép összegért cserél gazdát, azonban tény, ami tény, hogy annak idején Jennifer drágábban jutott a lakáshoz.

Azonban nem ő az egyetlen, aki igazi luxuskörülmények között tengeti a napjait...

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Királyi családtagok, akik őrületes luxusban élnek