Katalin hercegné túlöltözte a menyasszonyt a jordán királyi esküvőn: csak egy valaki volt még feltűnőbb
Hussein jordán koronaherceg kimondta a boldogító igen és feleségül vette a a Szaúd-Arábiában született Rajwa Al-Saif-ot.
Olvasd el!
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
A feliratkozásod hibába ütközött. Kérjük próbáld meg újra!
Köszönjük, sikeresen feliratkoztál!
Szakértőink
Dr. Falus György
1993 óta dolgozom plasztikai sebészként. Már pályám kezdetén abban a szerencsében volt részem, hogy rögtön kipróbálhattam mind a kórházi, mind a magán praxist. Jelenleg az esztétikai műtéteket egy megújult magánvállalkozásban, a helyreállító műtéteket kórházi keretek között végzem. A velem együtt dolgozó kollégákkal együtt közös célunk, hogy maximális szakmai és emberi hozzáállással valósítsuk meg a szépülni, fiatalodni vágyó pácienseink elképzeléseit.
Dr. Halász Dóra
Aromaterapeuta, gyógyszerész
Dr Halász Dóra vagyok, szakgyógyszerész , feleség és egy gyönyörű kisfiú édesanyja, a SHEDO kozmetikumok megálmodója és készítője. Gyógyszerészeti egyetemi tanulmányaim során megismerkedhettem számos természetes és szintetikus vegyület kémiájával, tulajdonságaival, hatásaival. Figyelmem hamar a természetes anyagok felé irányult. A gyógynövények, növényi olajok és illóolajok ragadtak magukkal. Aromaterápiás tanulmányaim során elmélyülten foglalkozhattam kedvenc olajaimmal. Ezen tudásanyag birtokában már elérhetőek bizonyult sajátnatúr kozmetikumaim létrehozása, amellyel egy régi álmom vált valóra. Anyaként, keresztanyaként, barátnőként a mindennapos babaápolásban is szereztem tapasztalatot. Így született meg a SHEDO Manó babaápolási termékcsalád. Kozmetikumaim 2020. tavaszán kerültek forgalomba.Gyógyszerész. Aromaterapeuta. Csodás, 100%-ban természetes összetevőjű natúrkozmetikumok megálmodója és alkotója: ismerjétek meg dr. Halász Dórát és a SHEDO márkát!
Dr. Pozsgai Melánia
2014-ben szereztem orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Már az első egyetemi évek alatt érdeklődni kezdtem a bőrgyógyászat iránt. Szakorvosként kiemelten fontosnak tartom, hogy az általános bőrgyógyászati kórképek mellett minél nagyobb hangsúlyt fektessünk bőrtumorok korai felismerésére, a fényvédelemmel, megelőzéssel kapcsolatos információk átadására.
Gazdig Adrienn
Hajfonat specialista
1985-ben születtem, amióta az eszemet tudom fodrász szerettem volna lenni.15évesen saját hajamon elkezdtem fonásokat gyakorolni, amit Alicia Keys ihletett (Fallin c. számában). Majd az egész sulinak kellett! 10éve végeztem el a fodrász iskolát és mivel 2017-ben hatalmas divat lett Magyarországon a hajfonás, így ezt már begyakorolva, meglovagoltam a hullámot! Ma pedig már oktatom is a hajfonás minden változatát!
Herczeg Csaba 'Gepárd'
1998 óta vagyok aktív fodrász, és 2000-től kezdve dolgozom divatfotózásokon, divatbemutatókon és reklámfilmekben. 2000-től a Tony&Guy oktatási és kreatív igazgatója voltam, innentől kezdve pedig állandó szereplője voltam a divatlapoknak, mint fodrász. 2005-ben két társammal megalakítottuk a Hair-Club szalont, 2010-től pedig egyedül viszem a CULThair fodrászatot. Többször voltam a Central European Fashion Week vezető fodrásza, emellett pedig együtt dolgozhattam olyan cégekkel is, mint például a L’Oreal, TG vagy a Joico. Az utóbbi években a Schwarzkopf Professional és az Authentic Beauty Concept fodrásza vagyok.
Kenesei Anikó
A JOY magazin szépségszerkesztője
Klein Fanni
Klein Fanni vagyok, a The Sisterhood Salon egyik alapítója, a szalont Annával a nővéremmel nyitottuk tavaly nyáron budapest belvárosában, nekünk ez volt az egyik nagy újratervezés 2020-ban. Amikor megszereztem a szakmám, még nem ismertem ezt a világot, így folyamatosan fejlődni akartam, ezért képzésről képzésre jártam, ezáltal rengeteg szakembert és új technikát ismertem meg. A mai napig úgy gondolom, hogy soha nem szabad hátra dőlni, szeretem magam képezni és mindig keresem az újdonságokat. A festés szerelmeseként a díszítést preferálom főként, de a természetes hatású tökéletes gél lakkozás is nagyon fontos szerepe a munkámnak.
Kovács Viktória
Szakmai pályafutásomat a MAC Cosmetics-nél kezdtem 2014-ben, 3 kozmetikusként töltött év után. 2015-ben váltam szabadúszó sminkessé, azóta változatos területeken tehettem magam próbára. Több Budapest Fashion Week bemutatón dolgoztam, különböző magazinok oldalain jelentek meg munkáim, és számos hazai divattervező fotózásán közreműködtem. Hosszú ideje készítem írók, költők, szerzők sminkjeit is egy könyvkiadó felkérésére.
Részt vettem magyar és külföldi filmek, sorozatok forgatásán, illetve több, a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon bemutatott produkció elkészítésében. Az utóbbi években sok zenei videó és reklám által is bővült a portfólióm.
Molnár Lilla
Etyeken élek és tevékenykedem sminkesként, kozmetikusként és sminktetoválóként (weboldalam). Egyetemi tanulmányaim alatt végeztem el professzionális sminkes képzést, majd rögtön el is helyezkedtem a szakmában, hogy kellő gyakorlatra tegyek szert, 5 évet dolgoztam a MAC Cosmetics-nél, majd kialakítottam önálló sminkes szalonom. Dolgoztam már fotózásokon, divatbemutatókon és forgatásokon is, Idő közben pedig nem csak sminkes, hanem sminktetováló és kozmetikus is lettem. Microblading- természetes szálas szemöldök tetoválás készítéssel is foglalkozom.
Szakonyi Eszter
Kozmetikus mester, egészségügyi szakkozmetikus, a Vintage Beauty magyar prémium kozmetikai márka megalapítója, az Időtlen szépség c. könyv szerzője
"Az emberi arc az egyik legpontosabb térkép az egyénről. Múltja, életmódja, szokásai, egészségi állapota, lelki alkata, törekvései és elfojtásai, hangulata és indulatai mind-mind leolvashatóak bőr állapotából, ápoltságából, redőiből, elváltozásaiból és a mindezek elfedésére tett törekvésekből. Ezen kódrendszer megfejtése és lehetőségekhez mért manipulálása az egyik legizgalmasabb játék számomra."
Takács Petra
Vadász Emese
Online szépségszerkesztő. Szépségápolás fanatikus, színház expert és Netflix-függő.
Zólyomi Zsolt
Parfümőr
Zólyomi Zsolt vagyok, az egyetlen magyar orr, avagy parfümõr, a Le Parfum luxusparfümérialánc alapítója. Jean-Paul Guerlain Versailles-ban, a Napkirály fényûzõ városában alapította meg a luxuskozmetikumok világhírû francia iskoláját: www.isipca.fr Ebben az iskolában a világ minden tájáról érkezett tizenkét tanuló közt évtizedek óta az egyedüli magyarként végeztem el a Fragrance Academy parfümkészítõ mesterkurzusát. Jelenleg nemzetközi megbízásoknak megfelelve készítem saját parfümkreációimat. A Le Parfum parfümériáimban Személyes Parfümtanácsadást is tartok a világ legszebb niche parfümjeiből. A luxusparfümkészítés high-end szolgáltatása azonban, amikor egyedi felkérésre személyre szabott, kifejezetten a megrendelõ bõréhez komponált “haute couture” vagy "custom-made" parfümöket, valamint emlékezetes ünnepi, például esküvõi vagy exkluzív vállalati parfümöket alkotok.
Promóciók
A SPAR szupermarketek már több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketek több mint 1100 akciós ajánlattal várják vásárlóikat
Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót
Kihívásokkal teli időkben pont olyan hősnőkre van szükség, mint amilyen te vagy - szögezi le az Answear.LAB a BE SHERO k...
június 9
kos 03.21 - 04.19
A hét utolsó munkanapjára olyannyira ősszegabalyodtak a szálak...
bika 04.20 - 05.20
Úgy érzed, a hét utolsó munkanapján semmi sem...
ikrek 05.21 - 06.21
Viszonylag eseménymentes hét után érkezel a hétvége kapujába,...
rák 06.22 - 07.22
Irígylésreméltó precizitással dolgozol a egy bizonyos ügy megoldásán...
oroszlán 07.23 - 08.22
A hét utolsó munkanapján egy bizonyos ügyben olyan...
szűz 08.23 - 09.22
Olyasmire vállalkoztál -talán kissé elhamarkodottan-, ahol bizony nem...
mérleg 09.23 - 10.22
Az utóbbi időben a környezeted folyamatosan beleszól az...
skorpió 10.23 - 11.21
Olyannyira zsúfolt életet élsz, hogy sokszor csak sodródsz...
nyilas 11.22 - 12.21
Egészen a hét utolsó munkanapjáig megingathatatlan magabiztossággal meneteltél...
bak 12.22 - 01.19
Olyan feladatot kell megoldanod a hét utolsó munkanapján,...
vízöntő 01.20 - 02.18
Optimista hozzáállásod segítségedre lehet a hét utolsó munkanapján,...
halak 02.19 - 03.20
A hét utolsó munkanapján gondolkodás nélkül belevetnéd magad...
Elolvasom végigMegnézem
Promóciók
Pump It Up! Hatásfokozó megoldások a mindennapi arcápolásban
A szép időben egyre többet tartózkodunk a szabadban. Mindez nagyon kellemes, ám bőrünk ilyenkor fokozottan ki van téve a...
Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
A negatív stressz legmarkánsabb tényezője az ezzel rendszeresen szembesülők körében a személyes jövő és az egyéni kilátá...
Promóciók
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából
A június 8-án megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek csodálatos világát idézi, értékesítéséből...
6
Facebook
Twitter
Pinterest
Rachel Green, te vagy az?!
Azt mondanunk sem kell, hogy Jennifer Aniston ÉVTIZEDEK óta irányítja a hajtrendeket, hiszen, mióta elindult a Jóbarátok című sorozat 1994-ben, Jen frizurái mondhatni egy másodperc alatt trendet teremtettek, aminek következtében nők millió akartak Rachel Green-hajat.
Amellett pedig, hogy mindenki ilyen fazonú hajat akart vágatni magának, nem szabad megfeledkeznünk a különböző frizurákról sem, amiket a sorozatban viselt a színésznő. Az egyik legikonikusabb a rengeteg kedvencünk közül egyértelműen a laza konty volt, amit Rachel sok-sok alkalommal viselt a Jóbarátokban, leginkább addig, amíg a 90-es évek tartott:
forrás: Jóbarátok című sorozat
Most pedig úgy tűnik, hogy ennyi év után a trend visszatér, természetesen Jen jóvoltából, legújabb Insta-posztjaiban ugyanis egyértelműen kiderül, hogy az oldalfrufrus laza kontyot részesíti előnyben, nem is véletlenül! Véget ért ugyanis a Gyagyás gyilkosság 2. részének forgatása Párizsban, aminek kapcsán Jennifer több extra cukit is megosztott Adam Sandlerrel, ám amire mi felfigyeltünk, az egyértelműen a Rachel Green-haj:
És igen, jól gondolod, ez a frizura extra trendi lesz idén tavasszal és nyáron, úgyhogy minimum egyszer neked is muszáj lesz kipróbálnod!
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
Galéria / 6 kép
6 alkalom, amikor a Jóbarátok karakterei ugyanazt a ruhát viselték
Megnézem a galériát
Bezár
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →
Hirdetés
Galéria
Hogy tetszett a cikk?
Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Videók
Promóciók
A SPAR szupermarketek már több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketek több mint 1100 akciós ajánlattal várják vásárlóikat