Jennifer Aniston exférje, Justin Theroux is reagált Jennifer termékenységi problémáiról szóló interjújára

Getty Images/JB Lacroix
Bíborka

Ebből is látszik, hogy Justin a mai napig exe mellett áll.

Jennifer Aniston meglepő őszinteséggel vallott az Allure magazin idei utolsó nyomtatott számában, ahol leszámolt néhány hamis pletykával, ami évek óta keringett róla. Többek között arról is nyilatkozott, hogy korábbi házasságai nem amiatt mentek tönkre, hogy nem tudott teherbe esni, de nyíltan vallott arról az időszakról is, amikor a mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozott. Elmondta, ezen a ponton már nincs mit titkolnia a világ előtt, és nagyon bánja, hogy fiatalon nem foglalkoztatta a petesejtek lefagyasztása, ugyanis – ahogy fogalmaz - ma már elment az a hajó, hogy vér szerinti gyereke legyen.

Olvasd el ezt is!
Jennifer Aniston először vallott őszintén termékenységi problémáiról: "Sok évig titkoltam az IVF-fel kapcsolatos történetemet"

Az 53 éves színésznő az otthonába is betekintést engedett az olvasóknak, ahol egy kis házikót is mutatott a hátsó udvarában.

„Üdv a Babe barlangban. Ez volt Justin irodája”

- mondta Jennifer.

„Gondolhatod, mennyire szereti a fekete és sötét dolgokat, úgyhogy világosítottam, lecsupaszítottam az egészet. A minap át is jött és megkérdezte, hogy mi a francot műveltem. Azt mondtam neki, hogy visszahoztam a fényt, haver”

- tette hozzá a színésznő.

És hogyan támogatja egy ilyen őszinte interjú után exfeleségét Justin Theroux? Jennifer néhány fotót is megosztott az Instagramján, ami alá a színész szinte azonnal kommentelt. Egy piros szívet és egy ökölpacsi emojit hagyott a bejegyzés alatt, ami már több, mint 3 ezer lájknál tart. A támogató szavakat pedig valószínűleg megtartotta maguknak.

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
12 sztár, aki hosszú évekig harcolt egy gyermekért az IVF segítségével