Szilveszteri álomesküvő: Jason Stathamék még idén egybekelnek

getty images
Kerekes Vivien

Évek óta együtt vannak, gyermekük másfél éves, így Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley úgy döntöttek, még idén sort kerítenek egy esküvőre!

Mivel nem a kamerák előtt élik szerelmi életüket, így Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham kapcsolatáról nem is tudunk sokat. Annyi biztos, hogy a sztárpár már 8(!) éve van együtt, és másfél éve született meg első gyermekük: egy tündéri kisfiú, akiről ugyan csak ritkán mutatnak meg fotókat és videókat a neten.

Olvasd el ezt is!
Jason Stathamék őrületes új fotót tettek közzé kisfiukról

Boldog kapcsolatuk pedig tökéletesen bizonyítja, hogy a korkülönbség nem feltétlenül számít! Jason Statham ugyanis 51 éves, míg párja, a szupermodell Rosie 31; ám ez sosem zavarta őket. Most pedig, nyolc év együttlét után elérkezett az, amire mindenki nagyon várt. Nemsokára összeházasodnak, így idén, még az újév előtt egy csodálatos sztárlagzi vár ránk.

Jason és Rosie pedig nem akármilyen időpontot választottak. Úgy döntöttek, hogy az esküvőjüket december 31-én, szilveszterkor tartják meg, és hatalmas lagzit fognak csapni Hollywoodban. A saját otthonuk lesz a helyszín, és rengeteg híres vendéget invitálnak meg rá. Ráadásul afelől sincs kétség, hogy Rosie meseszép lesz menyasszonyi ruhájában, hiszen a vörös szőnyegen is mindig tündököl.

forrás: Getty Images
Olvasd el ezt is!
Azért nem semmi, milyen lapos Rosie Huntington-Whiteley hasa 3 hónappal a szülés után!

A páros egyébként még 2017-ben szeretett volna egybekelni, ám a modell akkor adott életet kisfiának, így eltolták az időpontot.

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham gyermekének első szülinapja