Nemsokára karácsony, de mit vásároltak volna korunk legnagyobb női alakjai? - interjú Budai Lotti írónővel

Tudtad, hogy Sissi a saját hajának rabjaként élte az életét, magyar volt az első híresség, aki saját kozmetikumokat dobott a piacra, Karády Katalin kalapjaiból pedig még Nancy Reagen is vásárolt? Kövesd kilenc részes ismeretterjesztő mini-sorozatunkat, amikor pedig véget ér, már indul is a JOY-napok XMAS kiadása.

Budai Lotti írónővel beszélgettünk, aki a régmúlt idők vásárlási szokásaiba nyújt bepillantást és abba is, hogy régen mire figyeltek, mit szerettek és mit tartottak fontos szempontnak történelmünk leghíresebb és legnagyobb női alakjai, ha vásárlásról volt szó.

Sokaknak a shopping/vásárlás a mai idők egyik kedvenc hobbijának számít, holott ennek kultúrája szinte az ősidőkig vezethető vissza. Mit gondolsz erről?

Attól függ, mit tekintünk ősinek. És persze mit értünk vásárlás alatt... Egy tárgyhoz, szolgáltatáshoz valamilyen más érték fejében, akár csereügylet révén hozzájutni, valóban ősi dolog. Például még a vadászó-gyűjtögető társadalmak idejéből is kerültek elő Európa szívéből tengeri kagylóhéjjak, amelyek csakis kereskedelem révén juthattak el oda. A vásárlás ebben az értelemben tehát ősi. Ugyanakkor az alapvető szükségleteket meghaladó vásárlás csak a 19. századtól lett mind elterjedtebb, az úgy mond élményszerű vásárlás pedig csak 20. századi jelenség.

Manapság a temérdek reklámnak és a közösségi oldalakon látott terméknek köszönhetően az emberek képesek mértéktelenül is meggondolatlanul vásárolni. Régen miben voltak mások a vásárlási szokások?

A 18-19. századig az emberek beszerzései a legfontosabb szükségletekre korlátozódtak. Idővel, egyre több és több ember engedhette meg magának, hogy teszem azt, a durva posztóruhája mellett egy-egy szebb, finomabb, hímzett ruhája is legyen ünnepi alkalmakra, illetve egy szűk réteg mindig is megengedhette magának, hogy az alapokon túl is beszerezzen dolgokat. Ahogyan bővült a középosztály úgy növekedett ez a réteg, és is egyre többféle áruból válogathattak. De a 19. századi polgár még mindig másként tekintett a vásárlásra. Egyrészt nem tekintett rá szabadidős programként, a megvásárolt tárgyak pedig inkább jelentettek státusszimbólumot, mint a vásárlási vágy kielégítését. És akkoriban az embereket nem is ösztönözték mind nagyobb fogyasztásra. Hacsak a piaci kofák kiáltozását nem tekintjük annak... Ugyanis még nem a fogyasztás adta a gazdaság alapját. Míg ma... Nem véletlenül hívják a mai társadalmat fogyasztói társadalomnak.

Nem sokára karácsony! Ilyenkor az emberek hajlamosak a túlköltekezésre és a felesleges dolgok megvásárlására. Ez vajon mindig így volt?

A karácsonyi ajándékozás mai szokása alapvetően amerikai eredetű. Ami váddal egyébként gyakran illetik a pirosruhás, szakállas Mikulást is... A teljes igazság egyébként az, hogy ahogy a Mikulásnak, úgy az ajándékozásnak is vannak Európai gyökerei. A németalföldi területek mitikus alakja Sinterklaas is apró ajándékot és virgácsot vitt a jó és rossz gyerekeknek. Az 1800-as évek New Yorkjának holland bevándorlói pedig felelevenítettek ezt a hagyományt. Ettől azonban az ünnep megmaradt meghitt családi eseménynek, de a szokás rövidesen összetalálkozott az áruk mind nagyobb választékával és rövid időn belül a kereskedők is meglátták a potenciált a vásárlás ösztönzésében. Sajnos a meghittség és a pihenés rovására.

Picit beszéljünk a divatról! Ma elképesztő mennyiségű márka kínálatából választhatunk. Ugyanakkor az elmúlt években nagyon fontos lett az újrahasznosítás, az időtállóság. Régen milyen szempontok voltak fontosak a ruhadarabok beszerzésénél.

Ahogyan minden más tárgy esetében is, úgy a praktikum és az időtállóság. Ahhoz, hogy más szempontok, például az esztétikum is érvényesüljenek kellett egy bizonyos jóllét a társadalomban. E tekintetben is a 19. század hozta el a változást. Sőt, akkor már nem csak az esztétikum, de a reprezentativitás is cél volt. Mint mondtam, a kor embere, nemese, vagyonos polgára a tárgyaira leginkább státusszimbólumként gondolt. A kor bankárjának, grófjának, kereskedőjének a felesége ruhatára ugyancsak státuszszimbólumként szolált. A másik szempont, amit a divatba a kor behozott, az alaklomnak való megfelelés. A 19. század második felére egy közép-, felsőközéposztálybeli hölgy akár naponta nyolcszor is átöltözhetett. Fogadóruha, vizitruha, tearuha, ruha promenádhoz és így tovább. Más fajta ruha illett ültetett vacsorára mint bankettre, színházban premierre, komédiára vagy épp az operába. A kor társadalma nem véletlenül szaporította a divat előírások számát, ez folyamatos felvevőpiacot teremtett a textiliparnak és a divatáru kereskedelemnek is.

2021-ben, na és persze a pandémiának köszönhetően óriási teret nyert az online rendelés. De azért az sem olyan nagy ördöngösség, ha bemegyünk egy plázába és ott szerezzük be a vágyott ruhákat. 100 vagy akár 300 évvel ezelőtt ezekre teljesen más mód volt. Tudnál erről mesélni?

A történelemben nagyon sokáig nem léteztek klasszikus értelemben vett „boltok”. A vásárló és a kézműves, szabó, fazekas, varga és a többi között úgy jött létre kapcsolat, hogy a vásárló besétált a műhelybe. Az ókori világ virágzó időszakaiban persze működtek olyan fix „bevásárló helyek”, mint a görög agora, de ott is főleg a saját portékáikat kínálták az árusok. Az, hogy kereskedő mások termékeit összevásárolja, majd egyetlen üzletben kínálja eladásra nem egy régi találmány. Elvétve léteztek ilyen, mondjuk úgy középkori „fűszeresüzletek”, de a mai vásárló se perc alatt fordult volna ki ezekből... Sötét helyiségeket képzeljünk el, pult és polcokra kipakolt áruk nélkül, minthogy azokat inkább a biztonságos hátsó raktárakban őrizték. Igaz, nem is igen volt ezekre a boltokra szükség. A középkori Európában például csak a 13. századtól lendültek fel az árucsere kapcsolatok, egészen addig szinte mindent, a ruhához a posztót, a gyertyát, a szappant, igyekeztek maguk előállítani az emberek. Minden másra ott volt a heti piac. Vagy épp a vándorárusok.

Ma már azért egészen máshogy néznek ki az üzletek. Mikor jelentek meg azok a boltok és bevásárlóközpontok, amiket ma is ismerünk?

Ahogy említettem egy szűk réteg mindig is megengedhette magának, hogy az alapvető szükségleteiken túl is beszerezzen dolgokat. Értékes kelmét, ékszert, műtárgyat... Ez a réteg is fokozatosan szélesedett, a 17-18. századi nagyvárosokban miattuk jelentek azok az árkádok alatt húzódó világos, kellemes hangulatú üzletek, ahová már mi is szívesen betérnénk. Ilyen volt például a 17. századi francia nemességet kiszolgáló Place Royale árkádos üzletsora. De a legnagyobb változást a 19. század és középosztálykialakulása jelentette. A nagyvárosok, üvegezett, fedett utcái, lényegében az első bevásárl utcák, mint amilyen a milánói Galleria Vittorio Emanuele II már az ő számukra épültek. Na és akkor ott vannak az első áruházak is, mint a párizsi Bon Marché és londoni Harrods. De ezek még, ahogy említettem, inkább áruházak voltak. A mai ismert bevásárlóközpontok közül az első, tehát az első klasszikus „pláza”, 1922-ben nyílt az amerikai Kansas Cityben.

A világ legnagyobb hatású nőiről készítettél írásokat, akiknek a divatban való jártassága már akkor is lenyűgöző volt és talán nem túlzás azt mondani, hogy nekik is sok közük van a mai divat és vásárlási szokások alakulásához. Megemlítenél néhányat?

Az egyikük egy divattervező, Charles Friedrick Wort. Ő olyan elemeket hozott a divattervezésbe és kereskedelembe, amelyek máig megmaradtak: bevezette az őszi/téli és tavaszi/nyári kollekciók hagyományát, ő mutatta be elsőként kreációit manökeneken, és a Worth névvel jelzett címke volt az első, amelyet az öltözékekbe varrtak. A másik egy üzletember az előbb említett Bon Marché egyik tulajdonosa, Aristide Boucicaut. Ő volt az, aki átértelmezte a divatkereskedés fogalmát. Katalógusokat gyártott, amelyekből levélben rendelhettek a vásárlók, áruit fix áron kínálta, csere és visszatérítési lehetőségekkel, és ő vezette be a szezonvégi leértékelés intézményét is. 1869-ben épített hétemeletes áruházában a várakozó férjek számára olvasószobát, a gyerekeknek játszósarkot is kiépítetett, így a plázákban várakozók ma neki lehetnek hálása.

Szerinted melyik magyar történelmi személy nevezhető az abszolút shoppingkirálynőnek?

Aki nekem eszembe jut, az Guthy Böske... Aki abban az értelemben volt "királynő", hogy a '30-as években lényegében ő diktálta, mit vásároljanak a magyar nők. Guthy a Színházi Élet című folyóirat munkatársa volt és talán az első magyar divatkritikus és publicista. Már a '20-as évek végétől járt rendszeresen a párizsi és más divatházak bemutatóira, a legújabb trendekről roppant érzékletes leírásokban számolt be. Ahogyan arról is melyik tervező másolatát, melyik magyar divatháznál lehet beszerezni... Ráadásul nem csak azokról a tervezőkről számolt be, akikről a legtöbb hazai divatlap. Olyan formátumok munkásságáról, mint Elsa Schiaparelli lényegében neki köszönhetően hallhattak az akkori magyar nők.

Egyik írásodból kiderül, hogy még a parfümöt is „magyarok adták” a világnak. Hogy is van ez?

Nos, a fáma úgy tartja, hogy az első alkohol alapú parfümöt valóban Erzsébet magyar királynénak állították elő az 1370-es években. Hogy melyik Erzsébetről lehet szó, az vitatott, de a legvalószínűbb magyarázat szerint Piast Erzsébet, Károly Róbert felesége lesz az említett királyné. Aki egyébként nem csak illatosítószerként, de a köszvényére italként is fogyaszthatta a Királyné vizet vagy Magyar vizet, ahogy nevezeték. Ez még, ahogyan azt később lejegyezték, rozmaring, kakukkfű és borpárlat desztillációjával készülhetett. Az azonban bizonyos, hogy az illatszer még Eau de Hongrie, azaz Magyar víz néven terjedt a 14-15. századi Európában és így jutott el Franciaországba is. Ahol, mint tudjuk, a parfümgyártás jóval nagyobb karriert futott be...

Olvasd el Budai Lotti első JOY-egypercesét, ami SISSiRŐl szól:

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!