Nem ér a nemem: egy transzszexuális nő vallomása

Nagy vihart kavart a napokban J.K. Rowling transz nőket sértő kijelentése, amelytől egymás után határolódnak el a Harry Potter-univerzum sztárjai, többek között Daniel Radcliffe is nyilatkozatban bírálta az írónő szavait. Az utóbbi időben egyre több nyíltan transznemű híresség tűnik fel, mint amilyen az Eufória című HBO sorozat egyik főszereplőjét, Julest alakító Hunter Schafer is. Elsőre semmi különös nem tűnik fel a nézőknek a bohókás és kicsit elvarázsolt lányon, mígnem az egyik jelenetben egy pizsipartin át nem sejlik egy dudor Jules bugyija alatt.

Újszerű látásmód

Ugyanis Jules éppen a tranzíciója, azaz a fiúból nővé való alakulásának közepén jár. De a sorozat alkotói nagyjából ennyi ideig foglalkoznak Jules transzneműségével. Mert bár a visszaemlékezéseknek köszönhetően a nézők láthatják, hogy mennyire volt nehéz a lány gyerekkora a mássága miatt, vagy éppen milyen nehézségekbe ütközik számára a hormoninjekció beadása és az ismerkedés, mégsem ez a központi téma. És sokan ebben látják a sorozat igazi úttörő jellegét: végre nem az a legnagyobb konfliktusforrás, hogy Jules eredetileg fiúnak született, hanem például a barátnőjével való kapcsolat alakulása, a túltolt bulizás, vagy éppen a drogfüggőség. A környezetében és az iskolában látszólag mindenki tudja a „titkot” róla, mégis az egész évad alatt nem mondja ki egyetlen szereplő sem, hogy Jules transznemű. Pont, mint amikor valaki született fiú vagy lány: egyszerűen elkönyvelik annak, ami. De akkor vajon miért megy olyan nehezen az elfogadás a való életben, ha megtudjuk valakiről, hogy nemet váltott? És egyáltalán: milyen érzés lehet a másik nem testében élni? Mikor jön rá valaki, hogy ő valójában transznemű?

„Minden egyes pillanatban tudtam”

Ezt már Berencsi Eszter Barbara válaszolja a fentebbi kérdésre. „Egy ember életében amikor kialakul az énkép és a testkép, akkor definiálja magát mint egyént, és mint csoporthoz tartozót is. Én egyértelműen lány voltam, és mi lányok voltunk, ők pedig a fiúk. De akkor, 3–4 évesen eltemettem magamban mindent 20 évre.” A Juleshoz hasonlóan magas, szőke, légies alkatú lány nagyjából két éve vágott bele a nemi megerősítő (és nem átalakító!) folyamatba, ami a hormonterápiától kezdve a névváltoztatást, és az új anyakönyvi kivonat kiállításáig egy komplex, bürokratikus és hosszadalmas időszakot jelent. Eszter a szerencsések közé tartozik: a szükséges papírmunkát mindössze néhány hónap alatt sikerült elintéznie, de az orvosi beavatkozások (hereeltávolítás és a hüvely kialakítása) is a névváltoztatástól számított nagyjából egy éven belül megtörténtek. Ami igen nagy szó, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az elmúlt években mindössze szűk fél évre nyitotta meg ismét a nemváltoztatás jogi lehetőségét a kérvényezők előtt, a többi időszakban homályos okok miatt (személyiségi jogok, szervezeti átalakulás stb.) felfüggesztette azt. Eszter emiatt is érezte úgy, hogy grafománként blogot kezd írni tapasztalatairól és mindennapjairól bluebutterfly néven, hogy ezzel is erőt adhasson sorstársainak a várakozás idegőrlő időszakára.

forrás: screenshot Instagram/@berencsieszter

Eszter a tranzíció megkezdése óta rengeteget változott külsőleg

Amikor a test börtön

Eszter számára sohasem volt kérdés, hogy ő lány, és csupán a teste mutat mást, de ez sokáig nem tudatosult benne, mert nem voltak rá szavai. „Tudtam az oviban a játékok nemek szerinti erőszakos tukmálásakor, tudtam a fiúk-lányok kötélhúzáskor, az öltözőbe való betaszigálásokkor, a tornasorban, a néptáncórákon, a biológiaórákon, a másodlagos nemi jellegek kialakulásakor, a hangom mutálásakor, akkor, amikor a testem egy undorító szörnnyé vált, a banketti táncon, a barátságok kialakításakor. Az élet minden egyes pillanatában. Akkor is, amikor a belső hangom elvált a számon kijövőtől. De nem tudtam senkinek elmondani, hogy e mögött a test mögött ugyanolyan lány van, mint akinek a teste is adott hozzá. Akinek minden perce fájt ebben a testben. Mely testtől megszabadulni nem tudok soha, de olyanná lehet alakítani, aminek köszönhetően nem fosztják meg a legalapvetőbb öntudatomtól: hogy lány vagyok. Hatévesen édesanyámnak kezdtem el azt mesélni, hogy majd felnőve, az egyetem után szülni fogok egy kisbabát, mire erélyesebben helyretett, hogy »Te fiú vagy, te nem szülhetsz«. Akkor tudatosult bennem, hogy nagy baj van velem, hogy ha egy ilyen erős vágy lakozik bennem az iránt, amit talán soha nem fogok tudni elérni.”

Mi vagyok én?

Végül 12–13 évesen angol nyelven böngészve találta meg a választ arra, hogy mi az, amit érez. Korábban azt gondolta, hogy minden biológiai fiú ugyanezen megy át. „Akkor tudtam végre definiálni magam: transzszexuális. Rájöttem, hogy ez nagyon is ritka.” Egy 2016-os amerikai felmérés úgy becsüli, hogy a lakosság nagyjából 0,5–0,6 százaléka határozza meg az identitását transzneműként, de sok lehet a látencia, azaz hogy sokan talán még maguk előtt sem vállalják fel. „Azt is megtudtam, hogy a nemzetközi orvostársadalom mentális betegségként tartja számon, ahogy azt is, hogy idővel valamennyire orvosolni tudják majd az anatómiai kisiklást.” Az orvosszakma ennél megengedőbb, a transzegészségügyi kritérium szerint két évben határozza meg azt az időt, mely időt diszfóriával (nyugtalanság, elégedetlenség a test és a lélek különbözősége okán) telten kell megfogalmaznia a szakember számára az ember fiának/lányának, hogy egyáltalán felmerülhessen a transzszexualizmus gyanúja. Eszter szerint fontos lenne a 18 éven aluli transzszexuálisok védelme, hiszen ebben a korban nemcsak sérülékenyebbek vagyunk, de az átalakulás is sikeresebb lehet. Hunter Schafer 15 évesen kezdte a hormonterápiát, ezért nála enyhébbek voltak a nemkívánatos fizikai változások, például a hangja sem mélyült el – Eszterével ellentétben.

forrás: screenshot Instagram/@berencsieszter

Egy éves csúszással, de végül sikerült elkészítenie a népviseletbe öltözött képeket

Megszólalásig nő

Külső szemlélőként nagyon jól sikerült Eszter tranzíciója: hosszú, szőke hajával, fogszabályzós mosolyával igazán nőies, akiről nem gondolná az egyszeri megfigyelő, hogy egykor a Benjamin név állt a személyijében. Viszont vannak olyan fizikai jellemzői, amiken (legalábbis eddig) nem tud változtatni. Ilyen az ádámcsutkája, a mélyebb hangja, vagy éppen a 44-es lába. Pont ezek miatt sohasem csinált titkot a transzneműségéből szűkebb és tágabb környezetében sem. Akkor sem, amikor tavasszal Hollókőn magyar népviseletben szerette volna lefotóztatni magát, amibe először a kölcsönző vezetője beleegyezett, majd amikor megtudta (Eszter ugyanis elmondta neki), hogy mi a helyzet, visszakozott. Eszter panaszt emelt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, ahol neki adtak igazat. De az egri lány azt mondja, szerencsére nem igazán tapasztal agressziót vagy egyéb atrocitásokat még a hevesi megyeszékhelyen sem, pedig ettől tartott. Sőt sokszor megszólítják az utcán, postán, hogy elmondják neki, mennyire becsülik a bátorságáért és inspirálónak tartják, amiért felvállalta magát. A munkahelyén, ahol középvezetőként dolgozik, nem akadt problémája. „Aznap volt csak téma bent, amikor bejelentettem, hogy az irodavezető úr helyett hamarosan irodavezető asszony érkezik. Gyorsan eloszlattam az örömüket, hogy nem én távozom, hanem az adataimban és életvitelemben lesznek gyökeres változások. A feletteseim pedig teljes mellszélességgel támogattak.”

forrás: screenshot Instagram/@berencsieszter

a Parlament nemrég megszavazta a születési nem rögzítését, ami gyakorlatilag ellehetleníti a transzneműek életét – ez ellen tiltakozik Eszter

Küzdelem a gyűlölet ellen

A mostani közhangulatban nem egyszerű azért ennyire nyíltan vállalni ezt a fajta másságot sem, Eszternek sem ment egyszerűen. „Az első középiskolában, ahová jártam, egy tanár a szertárba zárva addig vert, amíg bírta szusszal. Ezután természetesen otthagytam az iskolát. De szerencsésnek tartom magam, mert nem igazán ért atrocitás, pedig arra is fel voltam készülve, hogy el kell költöznöm Egerből, és máshol kell új életet kezdenem. De nagyon büszke vagyok a városomra az elfogadó közeg miatt. Sajnos érzékelhető ma egy felfokozódó hangulat a transzszexuális, és úgy általában az LMBTQ emberek ellen, ami sajnos politikai indíttatású is egyben. Alapvetően kevésnek mondanám azt a tömeget, akik csípőből gyűlölnék a transzneműeket, de azokkal együtt, akik a gyűlöletkampányra vevők, és akiknél a politikai akarat érvényesül, azokkal együtt már sok. Mindig azt mondom, hogy az, hogy hogyan ítélnek meg bennünket, nagyban rajtunk múlik. Egy pozitív példa éppúgy tud segíteni a transzszexuálisok jobb megítélésén, mint ahogy egy rossz példa rontani. Emberről emberre, házról házra, találkozásról találkozásra kell megnyerni ezt a csatát.”

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

JOY magazin, 2019/10

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!