II. Erzsébet királynő először jelent meg nyilvánosan férje temetése óta: látszik, hogy megviselték a történtek

Steve Parsons - WPA Pool/Getty Images
Léna

Ez volt az első hivatalos esemény, amin megjelent II. Erzsébet királynő, mióta Fülöp hercegtől búcsút vett.

Április elején derült ki, hogy a 99 éves Fülöp herceg elhunyt. Nem csak a királyi család, de az egész világ gyászolta II. Erzsébet királynő férjét, akivel több, mint 70 évet töltöttek együtt, és házasságuk kiállta az idő próbáját. Miután a temetés is lezajlott, a családtagok felváltva látogatták őt, hogy ne legyen egyedül, és megkapja a szükséges lelki támogatást.

Olvasd el ezt is!
10+1 dolog, amit biztosan nem tudtál II. Erzsébet és Fülöp herceg kapcsolatáról

II. Erzsébet királynő élete során többször bizonyította már, hogy számára a kötelezettségek rendkívül fontosak, és igyekezett ezeket mindig különválasztani a magánélettől. Ma pedig sor került az első hivatalos megjelenésére férje halálát követően! Minden évben az ő feladata, hogy megnyissa a brit parlament új ülésszakaszát, és ez 2021-ben sem volt másképp: II. Erzsébet királynő félretéve az elmúlt hetek fájdalmát, megjelent, és megtartotta szokásos beszédét.

A róla készült fotókon viszont jól látszik, hogy még mindig megviseli Fülöp herceg távozása. Ennek ellenére igyekezett végig nyugodt és professzionális maradni.

forrás: Dominic Lipinski/PA Images via Getty Images

II. Erzsébet királynő egyébként nemrég meghozott egy döntést, ami megváltoztatja életét; és amit nem mellesleg Fülöp herceg imádott volna:

Olvasd el ezt is!
Erzsébet királynő egész eddigi életét megváltoztató döntést hozott

Tudtad, hogy bár a királynő fontosnak tartja a szabályokat, időnként azért ő is megszegi őket?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 alkalom, amikor Erzsébet királynő bebizonyította, hogy egy igazi lázadó volt