II. Erzsébet is megjelent a londoni divathéten, ám sokak szerint nem mindenki adta meg neki a kellő tiszteletet

Getty Images
Menyes Barbi

Divattörténelmet írt a királynő!

Olvasd el ezt is!
II. Erzsébet szerint Sarolta az úr a házban

Imádjuk a divatheteket, ám arra álmunkban sem számítottunk, hogy a 91 éves II. Erzsébet is így van ezzel! A brit uralkodónőről eddig is tudjuk, hogy szeret öltözködni, mindig tökéletes a megjelenése, most azonban bemutatta, hogy túl a 90-en is lehet valaki nagyon, de nagyon naprakész.

Idén pedig konkrétan divattörténelmet írt a királynő, hiszen sosem fordult még elő, hogy ott lett volna a londoni divathéten. Most azonban megtette, és ott ült az első sorban Richard Quinn 2018-as őszi bemutatóján Anna Wintour és Caroline Rush, a British Fashion Council vezérigazgatója között.

Olvasd el ezt is!
Nagy tapsot nekik! A Nanushka után még két magyar divattervező mutatkozott be a nemzetközi divatheteken

Ez azért tényleg nem semmi, ugye?

Az eseményről rengeteg kép is készült, amelyeken jól látszik, hogy a királynő nagyon is élvezte a dolgot, és boldogan csacsogott a Vogue nagyasszonyával is. Itt azonban megjegyeznénk, hogy tudjuk, Anna Wintour nem létezik a napszemüvege nélkül, ám azért kivételesen levehette volna, amikor épp II. Erzsébet királynővel beszélget... Az internet népe is kiakadt a divatgurura, akinek amellett, hogy a látása sem a régi, és ezért visel dioptriás napszemüveget, egy másik oka is van arra, hogy nagyon ritkán veszi le ezt a homit.

Komolyan nagyon szükséges, hogy ebben legyek. Ha egy show-n ülök, és esetleg unatkozom, az nem látszódhat rajtam... Így pedig senkinek sem tűnik fel, szóval pajzsként is használom

- mondta pár éve egy interjúban.

A brit uralkodónő egyébként díjat adott át a londoni divathéten, méghozzá egy olyan brit tervezőnek, aki egyedi és nagyon stílusos fenntartható divatot teremt. Idén Richard Quinn volt ez a szerencsés, és a királynő volt az, akitől átvehette a díjat.

Most pedig mutatjuk a képeket: nézd csak, milyen jól szórakozott II. Erzsébet az eseményen!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
II. Erzsébet a divatheteken