Az Igazából szerelem egyik főszereplője is fellépett már az Eurovízión, és még csak nem is tudtunk róla

Kerekes Vivien

Az Eurovíziós Dalversenyt 2018-ban már hatvanharmadik alkalommal rendezik meg, ezúttal a tavalyi győztes országban, Portugáliában. A nagy esemény alkalmából pedig izgalmas részletre bukkantunk rá, amit feltétlenül érdemes tudnod!

Most Európa-szerte mindenki az Eurovíziós Dalfesztiválról beszél, hiszen ismét elérkezett az évnek azon szakasza, amikor 43 ország versenyzik az első helyért. Tegnap este végre kiderült, hogy Siklósi Örs bandája, az AWS továbbjutott a döntőbe, így folytathatjuk a szurkolást a magyar csapatnak.

Olvasd el ezt is!
De szuper! Az AWS is bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe!

Ennek kapcsán derült most ki egy izgalmas részlet az Eurovíziós Dalfesztiválról, amelyet szinte senki sem tudott eddig. Az Igazából szerelem című film már 15 éve jött ki, és bár rengeteg idő eltelt a premier óta, majdnem minden évben megtudunk egy újdonságot a forgatásról vagy a szereplőkről.

Most pedig az derült ki, hogy a film egyik főszereplője is versenyzett korábban Eurovízión!

Méghozzá nem más, mint Colin Firth filmbeli szerelme, Aurelia!

forrás: Igazából szerelem
Az Auréliát alakító színésznő is fellépett a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

Hét évvel a film megjelenése előtt, 1996-ban ugyanis a színésznő, Lúcia Moniz képviselte Portugáliát a versenyen, amit akkor épp Oslóban tartottak. És bár akkor végül Írország szerezte meg az első helyet, azért az Igazából szerelem színésznője is jól szerepelt, hiszen a hatodik helyig jutott el. Nézd meg te is, milyen dalt adott elő akkoriban:

Olvasd el ezt is!
Eurovízió 2018: Deadpooltól kapta meg a magáét a Dalfesztivál

Nálatok sem maradhat ki karácsonykor a film, igaz?

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 ismert sztár, akiről senki sem tudja már, hogy szerepelt az Igazából szerelemben