Emlékszel még a Hetedik mennyország Lucy-jára? Így néz ki ma a színésznő

Kerekes Vivien

Hihetetlen, de az első rész óta már 22 év telt el!

Noha ma már annyira széles a választék, hogy szinte nem is tudunk választani a jobbnál-jobb sorozatok közül, tény, hogy régen is akadt néhány gyöngyszem a tévében! A Csacska Angyal miatt képesek voltunk rohanni haza a suliból, de a Paula és Paulinát, meg persze a Bűbájos boszorkákat sem hagytuk volna ki a világ minden kincséért sem.

Olvasd el ezt is!
Mennyire imádtuk a sorozatot! Így néznek ki ma a Csacska angyal főszereplői

Ha pedig régi sorozatok, nem tudunk szó nélkül elmenni a Hetedik mennyország mellett sem. Talán te is emlékszel még a népes Candem családra; a sorozat kezdetén még "csak" öt gyereke volt a két szülőknek, majd a végére még egy ikerpárt is vállaltak. A sorozat szereplői közül végül Jessica Biel volt az, akinek a legnagyobb karriert sikerült befutnia, de jó látni, hogy mégsem vesztette el a kapcsolatot egykori kollégáival. Január végén például kiposztolt az Instára egy régi fotót a sorozat Lucy-jával:

Mi pedig kíváncsiak lettünk, vajon mit csinál mostanában Lucy, azaz az őt alakító Beverley Mitchell. Nos, a 37 éves színésznő már 10 éve él boldog házasságban Michael Cameronnal, jelenleg pedig a Hollywood Darlings műsorában szerepel.

Így néz ki ma a színésznő:

Együtt a boldog család: két közös gyermeke van a párnak.

Olvasd el ezt is!
Emlékszel még rájuk? Így néznek ki ma egykori kedvenc sorozatunk, a Xena főszereplői

Ezek után te is kíváncsi lettél arra, vajon hogyan néz ki a többi testvér 11 évvel az utolsó rész után? Kattintsd végig a galériát!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Így néznek ki ma a Hetedik mennyország gyerekszereplői