Harry és Meghan totálisan kikeltek magukból: bíróságon folytatódik az ügy

Getty Images
Zoé

Úgy tűnik ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.

Harry és Meghan életét mindig is nagy érdeklődés övezte és ez akkor sem változott, amikor úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják a királyi családot és Amerikában kezdenek új életét. Sőt, valójában Amerikában ismerkedtek csak meg igazán a bulvár magazinok világával, a pletykára éhes fotósok hadával, na meg a kéretlen betolakodókkal. Eddig egész jól tűrték a megpróbáltatásokat, azonban most betelt náluk a pohár, ugyanis úgy érzik, hogy már egy perc nyugtunk sincs. Érthető módon pedig kezdenek kissé bizalmatlanná válni másokkal szemben.

Olvasd el ezt is!
Titkos dokumentum szivárgott ki: Meghan Markle terhessége komplikáltabb volt, mint bárki gondolta

Az történt ugyanis, hogy miután a sajtó munkatársai és a rajongók kiderítették, hogy hol élnek, a paparazzók rendre a házuk körül ólálkodnak, lyukakat vágtak a biztonsági kerítésbe, és nem egy alkalommal helikopterrel szállnak a kertjük fölé némi információ után ácsingózva. Miután a koronavírus-járvány hozta korlátozások idején egy drónnak sikerült is elcsípni a 14 hónapos kisfiúkat, Archie-t az otthonukban, nem láttak más lehetőséget, mint pert indítani az eset miatt – derül ki mindez a Los Angelesben benyújtott dokumentumokból. Ügyvédjük, Michael Kump a következőket mondta:

Kaliforniában minden személy és családtag részére törvény írja elő a magánélethez való jogot. Drónok, helikopterek, vagy fényképezőgépek nem sérthetik meg ezt. Sussex hercege és hercegnéje pert indít, hogy megvédjék gyermekük személyiségi jogait, és megállítsák azokat, akik profitálni akarnak ezekből az illegális cselekedetekből.

-

Reméljük mielőbb sikerül rendezniük a dolgot...

És ezt láttad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 alkalom, amikor Meghan Markle lekoppintotta Diana hercegné stílusát