Promóciók
Eláruljuk, hogyan nyithatod ki a harmadik szemedet, amivel látnoki képességekre tehetsz szert
Forrás: Getty Images

Tudtad, hogy a fizikai testünkben egy spirituális test is lakozik, amely energiát vesz fel az univerzumból és energiát továbbít az univerzum felé? Az ősi gyógyító tanok szerint ezt a spirituális testet a csakrák (szanszkritul forgó kereket jelent) irányítják, amelyek bennünk helyezkednek el, és nagyrészt a mentális és spirituális tapasztalatainkat irányítják.
Minden csakrát úgy érzékelünk, mint egy forgó, vibráló fénykereket, és mindegyiknek más-más színe van, amelyek együttesen alkotják auránkat.
A harmadik szem
A harmadik szem csakra a homlokunk közepén található és indigó színű. Ez felelős az intuíciónkért, a koncentrációért, a képzeletért, a tisztánlátásért és a pszichikai képességekért.
Olyan akarsz lenni, mint a Skarlát Boszorkány? Akkor kapcsolódnod kell a harmadik szemedhez!
Először persze fontos, hogy meggyőződj róla, hogy a harmadik szem csakrád tiszta és szabadon forog, mivel minden csakra blokkolódhat a saját vagy mások által befolyásolt negativitás miatt. A harmadik szem csakránk akkor is blokkolódhat, ha gyakran figyelmen kívül hagyjuk vagy felülbíráljuk a megérzéseinket és intuíciónkat, és elnyomjuk a képzeletünket vagy az álmodozásainkat. Az alábbi gyakorlat azonban nem csak megnyitni, de feloldani is képes a harmadik szem csakrádat, ha pedig közben még egy kis szantálfa- és levendulaolajat is masszírozol a homlokodba, csak még erőteljesebb lesz a hatás!
Hogyan nyisd meg a harmadik szemedet?
Ilyen egyszerű: vizualizáld és meditálj az indigó színre! Ülj kényelmesen, és csukott szemmel vizualizálj egy indigó színű energiagömböt a harmadik szemed területén, azaz a homlokodon (elég csak erre a képre koncentrálnod, és máris elkezded aktiválni az erejét!).
Képzeld el, hogy ez az energiagömb forog, vibrál és izzik - egy indigószínű fénykerék, amely egyre nagyobb és erősebb lesz, és egyre messzebbre és messzebbre vetül a térbe.
Hagyd, hogy a látomások és a felismerések átáramoljanak rajtad, közben pedig koncentrálj, hogy az energiagömb tovább pörögjön.
Honnan fogod tudni, hogy a harmadik szemed nyitva van?
Vízjegyek - világos és erőteljes álmok
Halak, Rák és Skorpió, ti vagytok a zodiákus nagy látnok-intuitívjai, így a ti erőtök abban rejlik, hogy könnyen tudtok a birodalmak között cikázni, a fátyolon túlra jutni és hozzáférni a láthatatlanhoz. Amikor a harmadik szemetek felszabadul, akkor erőteljes, emlékezetes és tiszta jelenetek, üzenetek és látomások látogatnak meg benneteket álmaitokban. Tartsatok kéznél egy álomnaplót, és érdemes egy lapis lazuli kristállyal a párnátok alatt aludni, hogy további éleslátó energiát kapjatok, és talán még egy olyan erőre is szert tehettek, hogy tisztán álmodjatok (azaz úgy irányíthatjátok a cselekedeteidet álom közben, mintha ébren lennétek).
Tűz jegyek - intenzív zsigeri ösztönök és vágyak
Kosok, Oroszlánok és Nyilasok, ti vagytok a csillagjegyek szívből jövő, szenvedélyes, céltudatos emberei, így a ti erőtök a jelenlétetekben és a tetteitekben rejlik. Mindannyian inkább a tettekben hisztek, mint a gondolatokban, így a harmadik szemetekhez való hozzáférés a vágyaitokban és késztetéseitekben fog megmutatkozni számotokra. Hagyjátok, hogy a szívetek vezessen, ha pedig kinyílik a harmadik szemetek, az egész testeteket erősnek, nyitottnak, bizsergetőnek és tágasnak érzitek majd. Ezek lesznek a valódi zsigeri reakcióitok valami igazán pozitív dologra.
Levegő jegyek - megvilágosodások, kinyilatkoztatások és felismerések
Ikrek, Mérlegek és Vízöntők, ti vagytok az állatöv agyas, kíváncsi és intellektuális gondolkodói, így a tudásotokban rejlik az erőtök. Szerettek mindent tudni és megérteni, és aktívan keresitek az információkat és a felismeréseket. A harmadik szemetek segít kiélesíteni és összpontosítani a figyelmeteket azokra a felismerésekre, amelyek a legnagyobb változást hozhatják a környezetetekben és az utatokon. Kedves levegő jegyű, hagyd, hogy a harmadik szemed előhívja erőteljes oldalirányú gondolkodási képességeidet, azaz azt a képességedet, hogy a különböző pontokat összekapcsolva egy teljesen új, teljes képet alkoss. Szívd magadba az új információkat, és kombináld újra azzal, amit tudsz, hogy lenyűgöző megvilágosodást hozz létre.
Föld jelek - fizikai érzések a terület körül
Bika, Szűz és Bak, ti vagytok az állatöv gyakorlatias, anyagi és erős cselekvői, így a ti erőtök abban rejlik, amit tesztek, amit létrehoztok és felépítetek, és amit hátra hagytok. Ha föld jegyű vagy, akkor igazi örökségteremtő vagy. A harmadik szemed fizikai érzetekben fog megmutatkozni, (fejfájás, nyomás a szemöldökök között, melegség és bizsergés a szemöldökök között). Az általa adott tudás mindig közvetlenül alkalmazható lesz az adott helyzetre, ezért gyakorold, hogy útmutatást kérj, és figyeld meg, milyen ötletek vagy gondolatok jutnak eszedbe, még akkor is, ha azok elvontak vagy véletlenszerűek.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Gyakorlat teszi a mestert: 7 testbeszéd trükk, ami által sokkal sikeresebb lehetsz
Nem csak az a lényeg, hogy mi áll az önéletrajzodban, hanem az is, hogy hogy viselkedsz.
Megan Fox és sokan mások: híres emberek, akiknek testképzavara van
Kívülről a sztárok többsége tökéletes életet él, kifogástalan ruhákkal és külsővel...
„Azt hittem meghúztam a nyakam, kiderült, hogy 4-es stádiumú rák”
Ez a fiatal lány döbbenetes diagnózist kapott, erre aztán tényleg nem számított!
7 híres pár, akikről sosem hittük volna, hogy valaha randizni fognak egymással
Mindig meg tud minket lepni a sztárvilág!
„Csak arra tudok gondolni, hogy szakítok a pasimmal, pedig szeretem: a szex az oka”
Egy fiatal nő élete első szerelmével él együtt, akit imád, mégis a szakításon jár az esze. Ezt tanácsolta neki a pszichológus!
7 rózsaszín köröm, hogy igazi Barbie-nak érezd magad
Ne állj ellen, hagyd, hogy beszippantson a rózsaszín világ!