Fitteskedjünk
Két Pfizer után megkaptam a harmadikat is: ezt tapasztaltam utána
Több, mint egy év eltelt azóta, hogy elkezdődött a COVID elleni oltások használata, és Magyarországon is hozzájutottak az emberek a vakcinához. Mindannyian kíváncsian figyeltük a híreket és a személyes beszámolókat arról, ki mit tapasztalt a Moderna, a Pfizer vagy a többi oltást követően. A JOY.hu-n több cikket is írtunk arról, ki milyen mellékhatást figyelt meg magán:
Az elmúlt bő fél évben aztán Magyarországon is elérhetővé vált a 3. oltás sokak számára (sőt, most már a negyedik is), és többen éltek is vele. Ebbe a kategóriába tartozik olvasónk, Heni is, aki két Pfizer után adatta be magának a harmadikat még tavaly október végén.
Nem vagyok ijedős típus, de amikor az egyik közeli családtagom lett covidos 2020 tavaszán, eléggé megijedtem. Nagyon vigyáztam magamra, mindent betartottam, és szerencsésnek mondhatom magam, mert nem kaptam el a vírust. Tavaly tavasz elején aztán megkaphattam a Pfizer-oltást, és ősszel úgy döntöttem, én a harmadikat is beadatom.
A koronavirus.gov.hu oldalán olvashatod is, hogy melyik oltás után mit javasolnak harmadiknak, a Pfizernél pedig Sinopharm, Janssen, AstraZeneca és Pfizer szerepel a leírásban. Heni a Pfizert választotta orvosával egyeztetve.
"Még tavaly tavasszal az első oltásom után kicsit gyenge voltam, a másodiknál viszont eléggé megviseltek a mellékhatások. Rázott a hideg, hőemelkedésem volt és nem bírtam rendesen aludni, de másfél nap alatt egészen kihevertem, és már dolgozni is be tudtam menni. Féltem azért, hogy mennyire dönt ágynak a harmadik oltás, de úgy gondoltam, a biztonságom érdekében bevállalom. Az oltást délelőtt kaptam meg, kora este éreztem azt, hogy szinte ülve el tudnék aludni, és elég rossz a közérzetem. Az éjszakám hasonlóképp telt, mint a második vakcina után: rázott a hideg, lázasnak éreztem magam, és a fejem is fájt, de szerencsére egyáltalán nem volt rosszabb. Másnap még délelőtt gyenge voltam, hőemelkedéssel, de estére már teljesen elmúltak a problémáim, és minden visszaállt a megszokott kerékvágásba."
Szakértők szerint az emlékeztető oltás után természetes, ha fellépnek mellékhatások: ilyen lehet a láz, gyengeség, fejfájás, izomfájdalom, hányinger, hőemelkedés, azonban ahogy az első két oltás esetében, úgy ennél is megeshet, hogy valakinek semmilyen tünetet nem okoz.
A fenti cikk személyes élménybeszámoló egy civil személytől, hivatalos információkért a vakcinák hatásairól, mellékhatásairól a Vakcinainfó oldalon tájékozódhatsz!
Ezt is feltétlenül el kell olvasnod:
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a női szeméremtest manikűr
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...