Promóciók
Gisele Bündchen 42 évesen visszatért: még mindig nagybetűs szupermodell
Forrás: Fernanda Calfat/Getty Images

Ez is érdekelhet
június 10

Promóciók
Pump It Up! Hatásfokozó megoldások a mindennapi arcápolásban
Bár Gisele Bündchen a gyermekei születése után hátat fordított a divatiparnak, hogy főállású anyuka lehessen, máig a világ legjobban fizetett szupermodelljének tartják, akinek a nettó vagyona meghaladhatja a 400 milliót is.
Nos, ez az amúgy is igencsak szép szám hamarosan tovább emelkedhet, mivel a jelek szerint a most 42 éves Gisele készen áll arra, hogy visszatérjen a kifutókra és a magazinok címlapjára. A paparazziknak ugyanis sikerült elcsípniük őt munka – azaz fotózás - közben, amikor éppen fürdőruhában pózolt a kamerák előtt a vízparton, Hollywoodban.
Sőt, Gisele nemcsak a karrierjében, hanem a magánéletében is új fejezetet nyitott: ha hihetünk a bennfenteseknek, akkor a szupermodellre ismét rátalált a szerelem. Az új párja nem más, mint a gyermeki jiu-jitsu oktatója, Joaquim Valente és a People magazin forrása azt mondta, Gisele rajong érte, bízik benne és sok időt a férfival. Egy másik névtelen beszámolóból az is kiderült, hogy a modell nagyon boldog és jól érzi magát, de a gyerekeire, az egészségére és a munkájára helyezi a legfőbb hangsúlyt az életében.
Gisele Bündchen egyébként azért vetett véget a házasságának Tom Brady sportolóval 13 év után, mert úgy érezte, a partnere nem szentelt neki akkora figyelmet, amennyire szüksége lett volna. Amikor 2022 októberében bejelentették a különválásukat, Tom azt írta a hivatalos közleményében az Instagram-oldalán, fájdalmas volt a döntés, amit meghoztak, de ezentúl is a gyermekeik állnak majd a prioritási listájuk élén.
„Továbbra is közösen neveljük őket, hogy megadjuk nekik azt a szeretetet, törődést és figyelmet, amit nagyon megérdemelnek”
- emelte ki Gisele is a saját közösségi oldalán.Olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR szupermarketek már több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketek több mint 1100 akciós ajánlattal várják vásárlóikat

Promóciók
Légy a saját történeted hősnője! - Az Answear.LAB bemutatja a BE SHERO kollekciót

Promóciók
Pump It Up! Hatásfokozó megoldások a mindennapi arcápolásban
június 10
Egyszerűen imádjuk! Eva Longoria újra fellőtte a divattérképre az alábbi lenge nyári darabot
Eva Longoria egy poszt alatt bebizonyította azt, hogy miért is érdemes még mindig ebben a textúrában gondolkodni.
40 éve mutatták be a mozikban! Akkor és most fotók az E.T., a földönkívüli szereplőiről
Nézd meg, hogy néznek ki most az E.T., a földönkívüli csillagai!
Rubint Rella elárulta, miért kellett azonnal törölnie az egyik posztját
Idén Rubint Rella is bekerült a JOY Social Media Award Fitt kategóriájának jelöltjei közé!
A hableány trend letarolta a netet: megérkezett a mermaidcore
Készülj, mert a sellő-láz hivatalosan is a nyár legnagyobb durranása!
Magyar nők és férfiak megosztották a legfélelmetesebb Tinder sztorijaikat
Amióta megjelent a Tinder, sok szingli életét könnyítette meg, hiszen manapság talán ez a legegyszerűbb módja az ismerkedésnek.
Meg akartam kérni a barátnőm kezét, de véletlenül megtudtam, hogy hónapok óta csal az edzőjével
Szomorú történet következik...