Egy héttel a szakítás után Gigi Hadid máris egy másik hírességgel ismerkedik

Getty Images
Kerekes Vivien

Mindössze néhány nappal a szakítás után kiderült, hogy a modell egy másik hírességgel melegedett össze!

Több, mint két év együttlét után Gigi Hadid és Zayn Malik a közösségi oldalaikon jelentették be, hogy szakítottak. A hír váratlanul érte a rajongókat, hiszen semmi sem utalt arra, hogy gondjaik lennének, többször is posztoltak cuki fotókat, sőt, sokak szerint Zayn Gigi szemeit is a mellkasára tetováltatta:

Olvasd el ezt is!
Zayn Malik óriási dolgot tett, hogy megmutassa, milyen szerelmes Gigi Hadidba, a netezők pedig olvadoznak

Azonban úgy tűnik, Gigi nem sokáig marad a szinglik táborában. A legfrissebb hírek szerint ugyanis már el is kezdte a továbblépést, és összemelegedett egy másik hírességgel. Ő pedig nem más, mint Nicole Scherzinger exe, Lewis Hamilton!

forrás: Getty Images

A brit autóversenyző és a gyönyörű modell az utóbbi időben egyre többet beszélgetnek, flörtölös üzenetekkel bombázzák egymást, és ismerőseik szerint különleges kapcsolat kezd kialakulni közöttük. Állítólag azután kezdtek közelebb kerülni egymáshoz, hogy Tommy Hilfiger miatt együtt dolgoztak az utóbbi időben, de már 2015-ben is azt beszélték, hogy több van közöttük, mint szimpla barátság. A hírt egyelőre még nem erősítették meg, a rajongók szerint viszont elég kínos lenne, ha tényleg összejönnének. Lewis Hamilton ugyanis korábban már randizott Kendall Jennerrel, Rihannával és Winnie Harlow-val is, akikkel közeli viszonyban áll Gigi is.

forrás: Getty Images
Olvasd el ezt is!
Gigi Hadid is imádja: szerezd be még tavasz előtt a szezon legmenőbb napszemüvegét!

Szerinted jól mutatnak együtt?

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 alkalom, amikor Gigi Hadid bebizonyította, hogy a sportcipő legalább olyan nőies, mint a magas sarkú