Gáspár Lacinak már véget is ért a karantén: Kiderült az oka

Instagram/@gasparlaci
Izabella

Felhőtlenül boldog és hálás, hogy ismét kimehet a házból Gáspár Laci.

Mindössze 4 napot kellett karanténban töltenie a koronavírusra pozitívan tesztelt Gáspár Lacinak. Alig néhány nappal azután, hogy érkezett a hír, miszerint kiesett az Álarcos énekes forgatásairól pozitív tesztje miatt Laci, már posztolt is az énekes, hogy vége a karanténnak. Vajon hogy lehet ez?

A válasz egyszerű, Laci augusztus 24-én kaphatta el a betegséget, miután enyhe tünetek jelentkeztek nála, például kisebb szédülés, fejfájás. Akkor még nem sejtette, hogy a vírust kapta el, így tesztet sem csináltatott. Az Álarcos énekes forgatásán rendszeresen vizsgálják a stábtagokat, az ottani teszten derült ki az eredménye.

A jelenlegi szabályozás szerint tíz nappal az első tünetek megjelenése után - ha az illető három napja nem érzékel semmilyen tünetet magán - hivatalosan is véget ér a karantén, és elhagyhatja az otthonát az ember, ehhez nem szükséges negatív teszt, kivéve annak, aki egészségügyben illetve szociális otthonban dolgozik - válaszolta el az RTL kérdéseire dr. Scheiber Dóra háziorvos.

Laci már elhagyhatja a házat, azonban felesége és kisfia mivel kontaktszemélyek, 14 napig otthon kell maradniuk mindenképp.

Olvasd el ezt is!
Hargitai Bea, az Álarcos énekes új nyomozója a magas IQ-járól, anyatej ékszerekről és pasik lebuktatásáról

Olvasd el a galériában található információkat is!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 híres ember, akinek a mentális állapotán még többet rontott a koronavírus járvány
Olvasd el ezt is!
Gáspár Laci elkapta a koronavírust! Elárulta, hogy érzi magát most