„Semmi sem úgy történt, ahogy elképzeltem” – Lebilincselően szókimondó szüléstörténet 16 képregénykockába ágyazva
Mindig is úgy képzeltem, hogy egy fürdőmedencében fogok szülni, szivárvánnyal és kacskaringózó orchideákkal körülvéve.
De aztán a 36. héten kiderült, hogy a méhlepény blokkolja a méhnyakat, és a magas vérnyomás sem segít a helyzeten, ezért azonnal meg kell indítani a szülést.
Először is megvizsgáltak, miközben a gyermekem apja parkolóhelyet keresett.
Utána megkatétereztek…
...és betoltak a műtőbe.
Aztán epidurális érzéstelenítőt adtak. Nem így szerettem volna szülni.
A férjem vigasztalgatott, azt hitte, a kínok kínját élem át, de az érzéstelenítő miatt nem így történt.
Nem fájt semmi, csak olyan érzés volt, mintha teljesen szétfeszítették volna a fenekem. Aztán kezembe adták a fiamat, hogy egy perc múlva már ki is tessékeljenek a műtőből, mondván, hogy „ki kell takarítanunk itt”. Engem pedig betoltak egy kórterembe, hogy pihenjek.
A vérnyomásom nem lett jobb, ezért még pár napig maradnom kellett a kórházban.
Kaptam mindenféle gyógyszereket, miközben úgy éreztem magam, mintha egy húsdarálóba került volna az alfelem. A vérnyomásom továbbra sem moccant lefelé, viszont legalább a tejem sem indult be.
Megérkezett egy szoptatásszakértő ápolónő és megpróbálta különböző technikákkal rávenni a babámat, hogy szopjon. Kaptam mellszívót és tápszert is, de azon voltam, ha egy mód van rá, anyatejet kapjon a gyerekem. Egy csődtömegnek éreztem magam, valahányszor tápszert kellett adnom neki.
Az éjszakák nyugodtabbak voltak, mert mindenki aludt...
...de az ápolók időről időre bejöttek, hogy ránk nézzenek. Afelől érdeklődtek, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót.
Imádtam az ápolókat. Úgyhogy amikor kiengedtek a kórházból...
...keserédes búcsút vettem tőlük.
Ugyanakkor alig vártam, hogy hazavihessem a fiamat.
Végre van kivel játszania a macskámnak!