Galéria

Gyerekkori játékok, amik ma rengeteg pénzt érhetnek

Forrás:

Amikor 2015-ben Nigo, a japán tervező úgy döntött, hogy megválik Star Wars-gyűjteményétől, az akciófigurákat feltette egy aukciós oldalra. Szinte hihetetlen, de a 20 darabért összesen fél millió dollárt (126 millió forintot) adtak. Köztük volt ez a Luke Skywalker akciófigura, ami 25 ezer dollárt (6 millió forintot) ért, de például a magyar Boba Fett bábúért 15 ezer dollárt (közel 4 millió forintot) adtak.
Forrás:

Noha Barbie átment némi változáson, a gyűjtöknek még mindig a klasszikus, eredeti baba éri a legtöbbet! Az 1959-es változat, zebracsíkos fürdőruhában 2-5 millió forintot is megérhet a neten.
Forrás:

Létezett az a szóbeszéd, miszerint az Atari többszáz kazettát égetett el 1983-ban egy mexikói sivatagban, majd kiderült, hogy ez tényleg meg is történt! Végül 881 darabot sikerült helyreállítani, ezeket pedig összesen 107 ezer dollárért (27 millióért) adták el. Ha neked is van otthon hasonló kazettád, érdemes körbenézni, hiszen minél ritkább egy kazi, annál többet érhet.
Forrás:

Az eredeti, 1933-as Monopoly társasjátékot még kézzel festették, és a feltaláló Charles Darrow tulajdonában állt, 2011-ben pedig körülbelül 36 millió forintért kelt el. Még ha nincs is ilyen különleges változat a tulajdonodban, érdemes körbenézned, mert a vintage változatokért és a limited edition-ökért a neten több százezer forintot adnak!
Forrás:

1998-ban robbantak be a Furby-k, és az első változatok kimondottan sokat érhetnek. A rossz hír, hogy ezekért csak akkor adnak többszázezer forintot, ha bontatlan dobozban vannak.
Forrás:

Mielőtt a telefonunkon játszottunk volna, léteztek a Game Boy-ok. Egy jó állapotban lévő darabért több tízezret is fizetnének, de ha van olyan különleges változat a tulajdonodban, mint a Game Boy Light, azért még többet bezsebelhetsz. Akár több százezret is!
Forrás:

Az eredeti, 90-es években készített akciófigurák több tízezer forintot is érhetnek, de a legtöbbet a T-Rexért fizetik: van, aki 300 ezer forintért árulja eBay-en a sértetlen darabot.
Forrás:

A McDonald's már 1979 óta ad játékokat a Happy Meal menük mellé, ezért nem csoda, hogy a gyűjtök nagyon örülnének a vintage daraboknak. Az eBay-en van, aki 300 dollárért (75 ezer forintért) árulja a Disney-kollekciót, így érdemes megnézni, neked van-e bármilyen régi bábu a padlásodon.
Forrás:

J.K. Rowling könyvét 1998-ban adták ki először, és ezt követően hatalmas siker lett a Harry Potter. Ma már az eredeti, első változat rengeteget érhet: a neten korábban másfél millió forintért vették meg az egyiket, de most is lehet olyat találni, amit több millióért árulnak.
Forrás:

A Toy Story beszélő Woody-bábuja is rengeteget érhet, hiszen eBay-en például 300 dollárt (75 ezer forintot) kérnek érte.