Galéria

Egyedül is megy! Íme 15 híres szingli anyuka

Forrás: és akkori férje, Jesse James motorkerékpárokkal foglalkozó üzletember 2009-ben indítottak örökbefogadási eljárást, de 2010 tavaszán szétmentek, miután fény derült James promiszkuitására. A színésznő úgy döntött, egyedül is örökbe fogadja az akkor már vele élő kisfiút, Louist. 2015 decemberében egy három és féléves kislányt, Lailát is adoptált az akkor már 51 éves Sandra.
Forrás: 2004-ben jött össze Heath Ledgerrel a Brokeback Mountain forgatásán. 2005 őszén megszületett kislányuk, Matilda. Rá másfél évre már vége is lett a kapcsolatnak, és 2008 elején Ledger gyógyszer-túladagolásban meghalt. „Sose lesz normális életünk – nyilatkozta 2016 novemberében egy magazinnak. – 36 évesen, egy 11 éves gyerekkel még mindig randizgatok. Nem így képzeltem.”
Forrás: 2008-ban adott életet Henry fiának, de az apja kilétét nem volt hajlandó elárulni. Csak hosszú évekkel később, 2015-ben derült ki, hogy a gyerek egy Timothy J Lea nevű tévéproducerrel folytatott futó viszonyból származik. „Úgy látom, a legtöbb szingli anyukának hasonló kihívásokkal kell szembenéznie. Te vagy a kenyérkereső, neked kell gondoskodnod arról, hogy a gyerekednek teljes élete, szép gyerekkora legyen; és az egész napról napra egyedül rajtad múlik” – mondta egy interjúban.
Forrás: a Szex és New Yorkban játszott karakteréhez hasonlóan örökbefogadó anyuka, ám Charlotte-tal ellentétben egyedül vállalt gyereket – egy kislányt, Gemma Rose-t – 2011-ben. Eddig egyszer sem ment férjhez.
Forrás: 2011-ben adott életet Xander nevű fiának. A Mad Men sztárja eddig nem volt hajlandó elárulni az apa kilétét. 
Forrás: 2007-ben fogadta örökbe első kisfiát, Wyattet, majd 2010-ben Levit. Az énekesnő magával viszi őket a turnékra, de igyekszik az időbeosztását az ő életük köré építeni, nyilatkozta a Parade magazinnak.
Forrás: színésznő hét hónapos terhes volt William fiával, amikor akkori partnere, Billy Crudup elhagyta Claire Danesért. Később, 2007-ben örökbefogadott egy kislányt, Caroline Aberasht is, Etiópiából.
Forrás: igen fiatalon, 24 évesen adott életet első gyerekének, Sean Prestonnak, 2005-ben, majd a következő évben megszületett Jayden James is. Az apával, Kevin Federline táncossal azonban 2006-ban elváltak útjaik. Britney azóta kétgyerekes, egyedülálló anyaként hasít, hol randizik, hol nem, de még nem állapodott meg. Ugye milyen nagyok már a fiúk?!
Forrás: ötven évesen, 1996-ban adoptálta lányát, Dextert, majd 2001-ben fiát, Duke-ot. Sosem ment férjhez, de korábbi szerelmeivel, Woody Allennel vagy Warren Beattyvel baráti viszonyt tart fent.
Forrás: három fiút is nevel; az elsőt, Roant még akkori férjével, Phil Bronstein szerkesztővel fogadta örökbe 2000-ben, majd válásuk után, 2005-ben adoptálta Laird fiát, 2006-ban pedig Quinnt.
Forrás: 2012-ben fogadta örökbe Jackson fiát szülőhazájából, Dél-Afrikából, majd 2015-ben egy August nevű kislánnyal egészült ki a család. „Nem hiszem, hogy lenne olyan nő a világon, aki arról álmodozna, hogy egyedülálló anya lesz – nyilatkozta egyszer. – Én sem ezt kívántam magamnak, mégis megtörtént.”
Forrás: szupermodellnek 2006-ban született meg fia, Augustin James. Egy darabig titkolta, ki az apa, de aztán 2011-ben bírósághoz fordult gyerektartásért, és a beadványból kiderült, hogy François-Henri Pinault francia üzletemberről van szó, aki ekkor már Salma Hayek férje volt. Pinault nem sokkal kapcsolatuk vége után kezdett el randizni a színésznővel, és 2007 őszén kislányuk született. A bírósági eljárást felfokozott sajtófigyelem övezte, de végül Pinault és Evangelista peren kívül megállapodtak.
Forrás: 2001-ben vált el Dennis Quaidtől, akivel fiukat, a most 24 éves Jacket ezután is közösen, megosztott felügyelettel nevelték. 2006-ban a színésznő örökbefogadott egy kislányt, Daisy True-t, Kínából.
Forrás: 20 éves korában szülte fiát, Manolót, akkori férjétől, akivel 18 évesen házasodott össze. Ám a házasságnak 1993-ban, Manolo egyéves korában vége lett, és ezt követően a színésznő egyedül nevelte fel a fiút, aki ma már felnőtt férfi.
Forrás: fia, Damian 2002-ben született Steve Bing amerikai üzletembertől, de a férfi csak DNS-teszt után ismerte el az apaságot. Damian keresztapja Hugh Grant, akivel Hurley korábban 13 éven át élt kapcsolatban.