Galéria

Könnyű ünnepi frizurák a vörös szőnyegről

Forrás:

Válasszunk le néhány tincset elöl, de ne pont a legelsőket, majd húzzuk őket hátra a tarkónkhoz és csomózzuk laza, rendezetlen kontyba a többi tinccsel együtt. Ha ezzel megvagyunk, oldalt is húzkodjunk ki néhány tincset, hogy azt a benyomást keltsük, a konty ki akar bomlani. Fénnyel és rögzítő spray-vel fújjuk be a kész frizurát.
Forrás:

Húzzuk össze hátul a tarkón a kiengedett hajunk fölött a két legelső tincsünket, gumizzuk össze, majd ezt a copfot bújtassuk át fentről saját magán, hogy benne legyen a jól ismert csavar és a hajgumi eltűnjön. Fűzzünk bele szalagot (bármilyen színűt) és kössük meg félmasnira.
Forrás:

Nagyjából a fülünk felső részével egyvonalban fogjuk össze a hajunkat laza copfba, úgy, hogy a hajgumit nem a copf tövéhez, hanem attól nagyjából egy centis távolságra tesszük, majd a copfot két tincsben széthúzva szorítsuk rá – ezzel elérjük a kissé zilált, megereszkedett hatást. Ezután tekerjük fel a copfot klasszikus balerinakontyba és rögzítsük hajtűkkel. Mielőtt nekilátnánk, mindenképp vigyünk fel a hajunkra formázó, textúrát adó krémet, hogy matt legyen a hatás, és ne szálljanak szerteszét a hajszálaink.
Forrás:

Ennél a frizuránál a leglényegesebb pont a hajtőemelő bőséges használata, másképp tényleg olyan lesz a look, mintha nem ünnepi vacsira, hanem takarításhoz készülnénk. Miután befújtuk a hajunkat a termékkel, fejjel lefelé szárítsuk meg, majd egy vastagabb tincset húzzunk át egyik oldalról a másikra és kicsit tupírozzunk rá, hogy biztosan ott maradjon. Tarkón fogjuk össze a hajunkat és a hajgumira csavarjunk rá egy tincset, majd tűzzük le.
Forrás:

Ez a frizura kilóg a többi közül, hisz rendezetlenségnek nyomát sem látni rajta, viszont annyira könnyen kivitelezhető és olyan mutatós, hogy muszáj volt felvenni az összeállításba. Egy jó sűrű fésű és erős tartású, fényes hatású hajzselé szükséges hozzá – a díszítő gyűrű opcionális. Mindenképp ellenőrizzük hátulról is a munkánkat, mert ez a frizura csak akkor működik, ha tényleg mindegyik tincs a helyén van és egy sem szabadul ki az est folyamán.
Forrás:

Indulásnak csináljunk egy tökéletes oldalválasztékot, tűzzük meg, majd a fülünk felső részétől indulva körbe válasszuk két részre a hajunkat: egy felső és egy alsó zuhatagra. A felsőt tűzzük meg, az alsóból pedig formázzunk kócos kontyot. A felső részt fésüljük szépen össze a választékunkhoz tartozó tincsekkel, majd pontosan az alsó fölé tűzzük össze a második kontyot is. Nem kell, hogy a két tűzés egyforma legyen, a lényeg, hogy egy vonalban legyenek. Rögzítsük hajlakkal.