Galéria

Csillagjegyek, akik egymás szöges ellentétei: mégis nagy köztük a vonzalom

Forrás: Kos és Mérleg

Elsőre nagyon eltérő személyiségek, de akadnak közös vonások! Például mindketten egy kicsit makacsok vagytok és nehezen engedtek, de közben nagyon megnyerő kisugárzásotok van, és bárkit lebeszéltek a lábáról. Együtt folyamatosan szórakoztok, kalandoztok, és egész egyszerűen jól érzitek magatokat, ez az energia pedig szinte minden napotokat izgalmassá teszi.
Forrás: Bika és Skorpió

Két szenvedélyes jegy, akiknek a szexuális életük minden, csak nem unalmas! Mind a Bika, mind a Skorpió sikerre vágyik, igazi úttörők, akik nem riadnak meg a kockázatoktól sem. A legjobb, hogy ami az egyik jegynek hiányossága, az ráadásul a másiknak erőssége, így nagyon jól kiegészítik egymást.
Forrás: Ikrek és Nyilas

Mindkét zodiákusra igaz, hogy kicsit olyan, mintha két személyiségük lenne, az aktuális hangulatuk függvényében. Ez egyszerre jelent szenvedélyes vitákat, de közben egyfajta megértést is, hiszen tudjátok, min megy keresztül a másik a rosszabb napokon. A kívülállók sokszor nem értik, mit kerestek együtt, ha olyan gyakran hajba kaptok, de valójában erős a kötelék köztetek, és ha megtanuljátok kezelni a félreértéseket (ugyanis a kommunikáció terén ez megesik), nagyon jó párost alkothattok.
Forrás: Rák és Bak

Sikeres, határozott jegyek, akiknek fontos a családi egység. Sok tekintetben eltérőek, hiszen míg egyikük (Rák) nagyon ragaszkodó és extrovertált, addig a másiknak (Bak) kell a szabadság, és nem mellesleg introvertáltabb jegy is, de ennek ellenére képesek egymásból kihozni a legtöbbet. Ha megtanulnak alkalmazkodni, nem lesz gond!
Forrás: Oroszlán és Vízöntő

Az Oroszlán imád irányítani, míg a Vízöntő kevésbé, de nem szereti azt sem, ha megmondják neki, mit csináljon. Ez sok konfliktust hozhat az életükbe, amit megnehezít a tény, hogy míg előbbi szeret a középpontban lenni, utóbbi egyáltalán nem. De talán épp ez az, ami segít nekik abban, hogy kiegészítsék egymást, és erős vonzalom alakuljon ki közöttük.
Forrás: Szűz és Halak

Míg a Szűznek fontosak a tervek, és nem szeret kockáztatni, addig a Halak kevésbé gondolják végig a dolgokat. Viszont nagy igazság, hogy mindkét jegy szorongó típus, akik gyakran aggodalmaskodnak apróságokon, és mivel egymásban társra lelhetnek, így közösen meg tudják oldani a problémákat. Az intimitás pedig elképesztően erős közöttük!