Galéria

10 döbbenetes teória az Amerikai Horror Sztori évadokról

Forrás:

 

Az évadok helyszínei és időzítése Murder House

Los Angelesben játszódik az évad, aminek címe a korábban a helyszínen történt gyilkosságokra utal. A jelenkorban zajlanak az események, de vannak benne visszaemlékezések a '20-as, '40-es, '80-as, és '90-es évekre is.

Asylum

Briarcliff Farm, Massachusetts. Gyakorlatilag a hatvanas években játszódik a történet, de vannak látomások, amelyek a hetvenes évekre és a jelenkorra utalnak.

Coven

A helyszín: New Orleans. Majdnem kizárólag a jelenkorban játszódik, de az 1800-as, 1900-as évek is felelevenednek benne, ahogyan a hatvanas évek is.

Freak Show

Helyszín: Jupiter, FL,

Időpont: 1952. Kivéve, amikor a karakterek elmesélik a történetüket.

Hotel

Los Angeles. Megint. Azt már tudjuk, hogy az első évadhoz köthető ez is, mivel meg fogjuk látogatni a Murder House-t.

 


Őrületesen misztikus, nem?
Forrás: Ahonnan az összefüggés-elmélet ered

Ryan Murphy nyilatkozata szerint, az egész olyan, mint egy Rubik-kocka, csak türelmesen ki kell várni, hogyan függnek össze a látszólag különálló évadok. Még azt is hozzátette, hogy valójában minden mindennel összefügg.

Annyira izgalmas!

 


Forrás: Pepper

Az első karakter, aki több mint egy évadban szerepel. A Freak Show és az Asylum évadait köti össze.

Erre magadtól is rájöttél, ha nézted eddig, igaz?

 

 


Forrás: Sister Mary Eunice

Szintén a Freak Show és az Asylum évadaitt köti össze. Többet nem árulunk el, mert tudjuk, hogy e galéria után, ha még nem láttátok, elkezditek nézni a sorozatot.

Ugye?

 


Forrás: Elsa Mars és dr. Arden

Találkoztak Németországban, talán ezt is tudod már, ha rajongó vagy.

Igaz?

 


Forrás: Vivien Harmon

Lehet ez a kapocs, az első – második, negyedik – évadok között, amelyekről tudjuk, hogy összefüggnek.

Lehet, hogy megjelenik mindez majd az ötödik Hotel Cortezben is?
Forrás: Murder House és Hotel Cortez

A Murder House-ba költöző Harmon család lehet, hogy szerepet kap majd az ötödik évadban?

Lehet. Elképesztő mennyiségű lehetőség van a dolgok összekapcsolására az első évad széles időskálája révén.

Murphy azt is megosztotta, hogy a téma is egyezik két évadnál: "honest, primal fear".

Vagyis: őszinte és mindent elsöprő rettegés. 

 


Forrás: Madison Montgomery

Az első és harmadik évad közötti egyértelmű kapocs Madison.

A Murder House eredeti tulajdonosait is Montgomery-nek hívták, és Madison egy feltörekvő hollywoodi sztárocska. Lehet, hogy egyenes ági leszármazott? Lehet.

Azt is érdemes megnézni, hogy a család lánya az előző képen és Madison mennyire hasonlítanak!


Szinte összetéveszthetők!
Forrás: Coven

Mégis hogyan illik bele a képbe?

New Orleans-ban játszódik napjainkban, de mi van a boszorkányokkal, akik alapították a Miss Robichaux-t? Hát Massachusettsből menekültek el a salemi boszorkányperek után.

Honnan költözött a Harmon család a Murder House-ba az első évadban? Bostonból, ami szintén Massachusettsben található.

Hol zajlottak a salemi perek? Természetesen Salemben.

De hol is van Salem? Bostontól nem messze.

Ahogy az Asylum-évad Briarcliff-je is.

Tehát nem messze a Harmonok születési helyétől, ami nem túl távol van a boszorkányok származási helyétől.

Ajjaajj. Kezd izgalmas lenni, nem igaz?

 


Forrás: A korábbi karakterek

Lehet, hogy a Hotel Cortez vendégei voltak?

Valószínűleg igen. Az idei Comic-Conon Ryan Murphy elejtett pár utalást, hogy az ötödik évadban pár ismerős arc be fog csekkolni a Hotel-be, mint vendég.

Alig várjuk már Október 7-ét!