Hat kemény kérdés, amit fel kell tenned magadnak, ha úgy érzed, ki vagy égve
A „nem” az egyik, ha nem a legerősebb fegyver a kiégéssel szemben. Ha túl sokmindenre mondtál igent az utóbbi időben, az oka lehet a túlterheltségednek. A felkérések, amikre igent, illetve nemet mondtál, tényleg a prioritásaid közé tartoznak? Természetesen igazán hősies tett a munkádban, a barátaid között és a családodban is helyt állni, de ha elhanyagolod a saját szükségleteidet, akkor nagyon könnyen elindulhatsz a kiégés felé vezető lejtőn, még mielőtt észrevennéd, hogy ez történik.
Egy megoldási lehetőség: hetente, például reggeli kávézás közben nézd végig, hogy az aktuális munkáid vagy vállalásaid szinkronban vannak-e a prioritásaiddal és a kapacitásoddal. Ha nincsenek, mit engedhetnél el? Mit szervezhetnél ki?
A testmozgás nehezen alábecsülhető mértékben csökkenti a stresszt, növeli az energiaszintet és egyszerűen jobb kedved lesz tőle. A magam részéről még egyszer se bántam meg, amikor sikerült felkelnem reggel és eljutni az edzőterembe vagy a parkba futni: az egész napomat áthuzalozta 50 perc edzés.
Egy megoldási lehetőség: Ha az utóbbi időben nem sportoltál semmit és a kiégés határán érzed magad, akkor sem kell kétségbeesned. Egy félórás séta vagy tíz guggolás is csodát művelhet. Öt perc is jobb mint a semmi (de ha már elkezdte az ember, szinte sosem hagyja abba öt percnél).
Az alvás a stressz szempontjából is elsőrendű fontosságú. Még a legleterheltebbek is frissen és kipihenten ébrednek, ha minőségi időt „töltenek” alvással.
Na de hogy aludj többet például kisgyerekek mellett? Könnyű azt mondani, ugye? Ha te is hasonló helyzetben vagy, csak egyet tudunk tanácsolni: ünnepelj meg minden apró sikert. Ha sikerült félórát olvasnod az ágyban elalvás előtt, ha a gyerek átaludta az éjszakát, ha te is le tudtál dőlni húsz percre ebéd után… minden ilyen pillanat fontos teljesítmény, amiért nyugodtan megveregetheted a saját válladat. Ha pedig épp nem jött össze… van ilyen. Legalább azért ne stresszelj, mert stresszelsz!
(Az is a kiégés jele lehet, ha minden éjjel eleget alszol, mégis fáradtan ébredsz és szorongva nézel a napod elébe. Ha ez a helyzet, könnyen elképzelhető, hogy segítséget kell kérned. Lapozz a következő oldalra...)
Lehetséges, hogy már az is megváltó hatással lehet, hogy egyszerűen beszélsz valakivel a helyzetedről? Amikor hegyekben áll a tennivaló, sokszor egyedül érzi magát az ember a rá nehezedő teher alatt. Ha a munkamennyiség meghaladja a kapacitásodat (ami jó eséllyel a kiégésed legfőbb oka), akkor nehéz elismerni, hogy nem bírod tovább és letenni vagy átadni a teher egy részét. De muszáj.
Egy megoldási lehetőség: ne maradjon a szenvedésed oka a fejedben. Mondd el valakinek. Írj naplót. Szembesülj a saját korlátaiddal.
Vagy csak dolgozol és dolgozol, és ha valamit végre befejeztél, akkor leginkább azért örülsz, mert több időd marad az összes többi tételre a teendőlistádon? A helyzet az, hogy muszáj mindent megünnepelni, amit elértél. Ehhez nem kell sok idő – létezik egyperces ünneplés is. Ha az ember túlterhelt, hajlamos csak az előtte álló aktakupacot látni, a lezárt aktákat kevésbé.
Egy megoldási lehetőség: írd le, hogy mi mindent végeztél el. A magam részéről ki szoktam ugyan húzni a befejezett feladatokat a teendőlistámról (ami egy jegyzetalkalmazásban van), de aztán törlöm is onnan, hogy tisztábban lássam a még előttem állókat. Csak nemrég jöttem rá, hogy ez hiba: érdemes naplót vezetni a kipipált teendőkről! Akár megjegyzésekkel, hogy miért fontos vívmány ez! Egy nagy barna csomagolópapírt is kifüggeszthetsz (akár ideiglenesen) a falra és arra írhatja az egész család az aktuális érdemeit. Nem könnyű dolog a „dicsekvés”, de hatékony.
A legkisebb, jelentéktelennek látszó hülyeség is rengeteget számít. Akár az, hogy főzöl magadnak egy teát, akár az, hogy letörölgeted a képernyődet (mennyivel tisztábban fogsz látni utána!), akár az, hogy elmész húsz percre egyedül sétálni. Ez a húsz perc (vagy tíz) kiegyensúlyozottabbá (hovatovább produktívabbá) fog tenni, egyszerűen jobban érzed majd magad a bőrödben, ha képes voltál adni magadnak és elfogadni magadtól egy bármilyen miniatűr ajándékot.