Az 15 legbizarrabb titok a brit királyi családról, amit eddig biztos, hogy nem tudtál
Képzeld, évtizedekkel korábban forgattak egy dokufilmet a királyi család életéről, amit 1969 júniusában ugyan leadtak, aztán úgy döntöttek, inkább elsüllyesztik a fiókba, mert aggódtak amiatt, hogy veszélyes lenne az egész világnak betekintést engedni a mindennapjaikba. Nos, reméljük, egyszert azért még láthatjuk ezt a bizonyos filmet!
Az akkor még csak hercegnőként emlegetett Erzsébet Kenyában tartózkodott, mikor édesapja, VI. György brit király elhunyt – viszont a későbbi királynőnél éppen nem akadt fekete ruha. Ez az oka annak, hogy a királyi család tagjai azóta SOHA nem repülnek sehova olyan szett nélkül, amit tragédia esetén viselhetnének, hogy kifejezhessék a gyászukat.
Van valami, ami nélkül III. Károly király és Kamilla brit királyné soha nem utaznak külföldre: ez pedig a kedvenc italuk. Az uralkodó favoritja a gin tonik, a feleségéé viszont a vörösbor.
Két trónörökös NEM szállhat fel ugyanarra a repülőgépre, hiszen, ha baleset érné a járatukat, egyszerre két jövendőbeli uralkodót is elveszíthetne a család. Szóval Vilmosnak aligha szabad a gyermekeivel együtt utaznia…
Vilmos és Harry imádják az amerikai gyorskaját, úgyhogy édesanyjuk, Diana hercegné lazán lemondta a család séfjének menüjét azért, hogy a fiúk a McDonald’s-ból ehessenek.
Emlékszel arra a gyönyörű világoskék, pöttyös ruhára, amit Katalin hercegné viselt első gyermekük, György herceg bemutatásakor? A választása egyáltalán nem a véletlen műve: ezzel a nagymama, Diana hercegné emléke előtt tisztelgett, mivel ő is hasonló darabot választott, amikor Vilmos születése után a kamerák elé lépett.
Hiába tartozik valaki a brit királyi család tagjai közé, nem tehetnek meg akármit: például, utazások közben nem ehetnek kagylót, nehogy rosszul legyenek tőle.
A royal család nőtagjai nem ülhetnek keresztbe tett lábakkal: össze kell zárniuk a térdüket egymás mellett.
A nőknek TILOS élénk színűre festeni a körmeiket, a világos árnyalatú, nude manikűrre kell voksolniuk.
Ugye milyen sugárzóan szép volt Katalin hercegné az esküvője napján? Ez abszolút az ő érdeme, mivel maga készítette el a menyasszonyi sminkjét.
Vilmos herceg volt az első királyi családban, aki nem a palotában kezdte meg a tanulmányait, mivel Diana hercegné háromévesen oviba küldte őt.
Egy 16. századi hagyomány szerint a fiúk nyolcéves korukig nem viselhetnek hosszúnadrágot, csak rövidet. Nézd csak meg Lajos herceget!
Tudtad, hogy amikor II. Erzsébet királynő életet adott Károlynak, férje, Fülöp herceg squash-t játszott a palotában? Nos, akkoriban ez volt a szokás a királyi családban: az apák nem voltak jelen a szülőszobában.
Fülöp herceg egyszer túl lazán öltözött fel vacsorához, és a séf összetévesztette őt a kertésszel – azóta a királyi család tagjainak kötelező az alkalmi viselet.
A válasz nem más, mint a vezetéknév! (Amúgy 1960 óta a Mountbatten-Windsor vezetéknév az, amit felvehet az, akinek nincs Királyi Fenség, herceg vagy hercegnő titulusa.)