Galéria

10 meglepő dolog a Reszkessetek, betörők! Kevinjéről, Macaulay Culkinról, amit eddig senki nem tudott

Forrás: Macaulay apja, Kit nem tétlenkedett a családalapítással kapcsolatban. Előző kapcsolataiból egy lánya született, majd Macaulay anyjától 7 másik, köztük a színész. Ám Kevinnel ellentétben ők kicsit sem éltek luxus körülmények között. Egy kétszobás lakásban nevelték gyermekeiket, szörnyű körülmények között, ahol még térelválasztó sem volt.
Forrás: Kit már 4 évesen meghallgatásokra vitte fiát. 9 évesen pedig meg is kapta a szerepet a Reszkessetek, betörők! című kultikus filmben. Ezt követően Macaulay apja főállásban foglalkozott gyermekei menedzselésével, és gyorsan tett szert befolyásra Hollywoodban. Macaulay ugyan élvezte a színészetet, egyik kevésbé ismert, ám annál zseniálisabb filmje, A jófiú forgatása után mondta apjának, hogy szeretne kicsit normális életet is élni, ám ezt a férfi nem hagyta. Bár milliókat keresett, apja egy matracra kényszerítette aludni, és nem egyszer fizikailag is bántalmazta őt és a család többi tagját.
Forrás: Miután szülei szakítottak és a felügyeletéért kezdtek pereskedni, Macaulay megtudta, mennyit is ér hollywoodi mércével, ezért felfogadott egy saját ügyvédet és 16 évesen kikerült szülei gyámsága alól.
Forrás: A pereskedést követően Macaulay egy hosszú szünetet tartott, amit ugyan élvezett, de meg is lett a böjtje. 18 évesen megnősült, elvált, majd különböző függőségei lettek. A kisfiúként óriási jövő előtt álló színész elkezdett lecsúszni a lejtőn. 2004-ben le is tartóztatták drogbirtoklás miatt.
Forrás: A színész 2014-re teljesen padlóra került, ugyanis Dakota nevű testvére 2009-ben autóbalesetben meghalt, ez pedig összetörte az egykori gyereksztárt. Az önpusztítás legmélyebb medrében találta magát. Sokan fogadásokat kötöttek arra, hogy hamarosan meghal. A színész elmondta, hogy ezen a ponton úgy ébredt fel reggelente, hogy már semmi sem érdekelte, teljesen üres volt. Ebből pedig nagyon nehezen állt fel újra.
Forrás: Két évvel fiatalabb testvére is emlékezetes szerepet kapott a Reszkessetek betörők!-ben. Ő volt Fuller. Napjainkban pedig az Utódlás egyik főszereplője és szintén sikeres színész, akivel Macaulay is jó kapcsolatot ápol.
Forrás: A legfiatalabb testvér lett a legaktívabb. Rory a Jelek című filmmel kezdte a karrierjét, legutóbbi nagy sikere pedig A sötétség gyermekei. Sőt, mi több, ő volt az egyetlen, akit már gyerekkorától is érdekelt a színészet és komolyan akart ezzel foglalkozni.
Forrás: Hihetetlen, de a két színész 8 évig alkotott egy párt. Kunis elmondása szerint kapcsolatuk boldog és kiegyensúlyozott volt. Olvastak, tévéztek, úgy éltek mint egy átlagos pár. Végül Mila szakított. Bár elválásuk a színésznő szerint nem volt túl szép, jóban maradtak a színésszel.
Forrás: Macaulay apjával ellentétben mindig szeretett volna gondoskodó és biztonságot adó apa lenni. Brenda Songgal már két közös gyermekük van, akik közül az elsőszülött a színész tragikusan fiatalon elhunyt testvérének, Dakotának a nevét kapta a szüleitől.
Forrás: Előző héten óriási megtiszteltetés érte a színészt, hiszen ő is kapott végre egy csillagot a Hollywood Walk of Fame-en. A közönség soraiban testvérei és kollégái is ott voltak.