Mindig maximálisan biztos vagy magadban és abban, amit csinálsz, ez pedig a munkához való hozzáállásodra is abszolút igaz. Téged nem lehet megingatni, tudod, hogy mi a jó, és mi a rossz, így azzal is tisztában vagy, ha nem értékelik a képességeidet és a maximalizmusodat. Alapvetően egyáltalán nem félsz attól, ha munkahelyet kell váltanod, a közeljövőben viszont nem te akarsz váltani, hanem egy olyan lehetőség talál meg téged, amire egyszerűen nem tudsz nemet mondani, nem véletlenül. Álmaid állásáról van szó, ezért pedig át kell gondolnod a jelenlegi életedet, még ha ez azzal is jár, hogy a mostani munkahelyednek búcsút intesz.
6 újévi fogadalom, ami megváltoztatta az életem: ezeket hoztam át a tavalyi évből!
Az év eleji fogadalmakkal sokan óvatosan bánunk. Tudjuk, milyen könnyű januárban nagy célokat kitűzni, majd néhány hét vagy hónap után csendben elengedni őket. Mégis van valami különösen erős abban a pillanatban, amikor az ember visszanéz egy év távlatából, és nem azt kérdezi, hogy mit nem csináltam meg, hanem azt, miben lettem következetesebb, tudatosabb, erősebb. Az alábbiakban a tavalyi bevált újévi fogalmaimat gyűjtöttem össze. Mutatom, melyek változtatták meg az életemet!
6 ok, amiért érdemes már ma elkezdened a pilatest: fantasztikus hatással lesz a testedre!
Az év eleje sokaknál a radikális változtatásokról, a fogadalmak megtartásáról szól. Azonban egyre többen ismerik fel, hogy hiába a motiváció, az újévi lendület, a szélsőséges életmódváltás soha nem tartható hosszú távon. Éppen ezért érdemes kisebb, elérhetőbb, könnyebb célokat kitűznünk magunk elé az év kezdetén. Én idén a pilatest választottam, és az újévi fogadalmam nem kevesebb, mint az, hogy rendszeresen, következetesen végzem ezt a sportot, amit hosszú távon a fizikai és a mentális egészségem is meg fog hálálni. Az alábbiakban pedig azt is elárulom, miért olyan fantasztikus választás ez a sport!
Ezt a 9 dolgot azonnal ellenőrizd a konyhádban – némelyik komolyan veszélyes lehet az egészségedre
A konyha az otthon igazi szíve: itt készülnek a család elé kerülő fogások, és rendszerint itt gyűltök össze, hogy átbeszéljétek a nap legfontosabb pillanatait. Nem csoda, hogy ez a sokat használt helyiség könnyen rendetlenné és zsúfolttá válik. Az új év remek alkalom arra, hogy belevágj egy nagy konyhai rendrakásba: rendszerezz, válogass, és bátran szabadulj meg mindentől, amire már nincs szükséged vagy lejárt. Ráadásul sok, elsőre ártalmatlannak tűnő tárgy akár az egészségedre is veszélyes lehet, ha túl régóta használod vagy nem megfelelően tisztítod. Ha őszintén végignézed, mi lapul a szekrények és fiókok mélyén, hamar rájössz, mennyi felesleges holmi vesz körül – és milyen felszabadító érzés, amikor a konyhád letisztultabb, átláthatóbb és stresszmentesebb lesz.
























