Galéria

7 híres férfi, akik egyedülálló apaként is tökéletes szülő lett

Forrás: A hollywoodi színésznek két fia van, Micheál (26) és Daniel (25). Fiai édesanyját 2009-ben egy síbalesetben veszítette el. Az akciósztár azóta sem nősült újra, egyedül nevelte fel fiait, amiről akkor azt mondta: "Folyamatos öröm apának lenni.'' 2020-ban Liam és legidősebb fia még együtt is játszott a Made in Italy-ban.
Forrás: Colin Farrell vállalta fia, James nevelését, miután a gyermek anyjával véget ért a kapcsolata. Abban az időben senki sem gondolta, hogy a férfi ekkora kötelezettségnek tesz eleget, mégis megtette. Születésétől fogva vele volt, támogatta és szerette, ami a mai napig nem változott. 2009-ben a színésznek született egy másik fia is, Henry, akit szintén ő nevel.

Forrás: Az egykori profi baseball-játékosnak 2 lánya van, akiket mindennél jobban imád. Nem telik el úgy hét, hogy ne tenne közzé egy-egy közös fotót velük, illetve amiben csak tudja, támogatja őket és a jövőjük alakulását. Rengeteg közös programot szervez velük, egy interjúban pedig azt mondta, hogy ők az élete legjobb részei.
Forrás: Rick Moranis felesége, Ann Belsky nem sokkal azután hunyt el, hogy megszületett 2 gyermekük, Mitchell és Rachel. Párja fájdalmas elvesztése után a színész egyedülálló apa lett, és fel kellett adnia karrierjét, mert túl nehéz volt számára egyszerre nevelni a gyerekeit és a forgatásokra utazni. Ettől függetlenül úgy érzi jól döntött. „Egyáltalán nem bánok semmit. Az életem csodálatos”.
Forrás: Dean Cain nemcsak a képernyőn Superman, hanem a való életben is. Fiát, Christophert egyedülálló apaként nevelte fel, amiről egyszer azt nyilatkozta, hogy élete talán legnehezebb feladat volt. Dean megtanulta, hogy mindig a fiát helyezze előtérbe, és még a karrierjét is feláldozta, hogy normálisan felnevelje. És mint kiderült, minden kifizetődött, mert nagyon büszke lett a fiára. Egy vele készült interjúban elárulta, hogy neki azok a legszebb napjai, amikor a fiával lehet.
Forrás: Az amerikai színész 2020-ban veszítette el feleségét, Kelly Preston színésznőt, aki két évig között a rák ellen. A színész 21 éves lányával, Ellával és a 11 éves fiával, Benjaminnal maradt egyedül. Travolta odaadó apa, aki soha nem hagyja ki a lehetőséget, hogy kifejezze szeretetét gyermekei iránt. Az egyik apák napján megosztott egy kedves bejegyzést, amelyben a következőt írta: „Kiváltság ennek a 2 gyönyörű gyermek apjának lenni.”
Forrás: Az 57 éves rockzenésznek egy lánya van, a szintén híres Zoe, akit mindennél jobban szeret. Apa és lánya ezért nem is csoda, hogy ilyen közel áll egymáshoz. A zenész annak ellenére, hogy elvált lánya anyjától, minden szabadidejét igyekszik vele tölteni, még annak ellenére is, hogy azóta Zoe felnőtt és saját karriert épített.