Galéria

Nők mesélték el, milyen volt az első anális élményük

Forrás: Akárcsak a legtöbb barátnőm esetében, engem is folyamatosan ezzel nyaggatott a barátom, én viszont nagyon tartottam tőle. Sosem értettem, miért van erre szükség, hiszen nem erre lett teremtve az a részünk. Végül az iránta való szeretetem jeléül beadtam a derekam. Kicsit sem volt jó élmény. Fájt, végig azt éreztem, hogy WC-re kell mennem és a rossz érzéstől a víz is folyt rólam. Szerintem, ha valaki úgy érzi, hogy nem akarja, és csak kényszerből csinálná meg, inkább szakítson. Én is így tettem.

Barbi 33
Forrás: Nem mondom, hogy kellemes. És azt sem, hogy mindennap tudnám csinálni, de a szerelem és a bizalom két ember között, még egy kevésbé kellemes dolgot is képes azzá tenni. Az első alkalommal megbeszéltük a barátommal, hogy lesz egy jelszavunk arra az esetre, ha úgy érzem abba akarom hagyni. Szerencsére nem volt rá szükség, mert ugyan az első pár perc picit fájt, de utána valamiért azt éreztem, hogy elönt a melegség.

Viki 31
Forrás: Nem fogok hazudni! Mindig érdekelt, és izgatott is a téma, ezért amikor szerelmes lettem a barátomba én magam hoztam fel neki, hogy esetleg kipróbálhatnánk. Bár az első alkalommal kellett egy tubus síkosító, összejött. A másodiknál viszont már orgazmusom is volt. Csak ajánlani tudom, de csak akkor, ha bízol a párodban és szereted is.

Szilvi 39
Forrás: Szörnyű volt! Egy teljesen random pasival történt meg az első anális élményem, akit a Tinderen ismertem meg. Durva volt, és végig olyan érzésem volt, mintha WC-re kéne mennem. 

Bea 27
Forrás: Nem fogok hazudni, elképesztően féltem, de már jó ideje ott motoszkált bennem a gondolat, hogy csak kéne egy esélyt adni a popsi szexnek, főleg egy olyan emberrel, mint a párom. Sosem erőltette, és talán ez is fontos volt számomra. Végül egy bulis esténk végén sikerült összehozni egy kis síkosító segítségével. Gyengéden és lassan csinálta, és szinte végig kérdezte, hogy fáj-e, abba hagyja-e. A törődése miatt végül teljesen elengedtem magam és nagyon jó élményként maradt bennem. Azóta többször is volt...

Andi 35