Galéria

Heti horoszkóp május 8-14.: a Bikáknak érdemes meggondoltabban elvállalniuk bizonyos feladatokat, a Halakra komoly próbatétel vár

Forrás:

KOS (március 21-április 20)

Átütő eredményt vársz egy bizonyos projekttől, amelyen hosszabb ideje dolgozol, a pillanatnyi állás azonban kissé lelohasztja a lelkesedésedet, az is megfordul a fejedben, hogy vajon van-e értelme tovább folytatnod az egészet vagy inkább keresel más, rövid távon sikeresebbnek ígérkező kihívást. Mielőtt azonban feladnád az egészet és parkoló pályára, előtte érdemes azért egy utolsó esélyt adnod a dolognak, hisz bármikor jöhet egy váratlan fordulat, ami  előrelendíti a folyamatot. Fel ne add, mert nem tudhatod, hogy néhány méterre vagy a célvonaltól vagy kilométerekre!


Forrás:

BIKA (április 21-május 20)

Elhamarkodottan mondtál igent egy mások által nyújtott lehetőségre, amelyet az előtted álló héten meg is bánsz majd, hiszen megítélésed szerint köszönőviszonyban sincs azzal, amit te még biztonsággal tudnál abszolválni. Ennek köszönhetően már az elején bukdácsolsz, nem igazán tudod, hogy mit és hogyan kellene csinálnod, ez pedig rendkívüli módon dühít. Mivel azonban dühből még senki nem jutott előbbre, épp ezért igyekezz mindenképp keresni valakit, aki ki tud húzni a slamasztikából, hisz annak semmi pozitív kimenetele nem lesz, ha egymagad próbálsz előrébb jutni a nagy Semmi kellős közepén úgy hogy halvány fogalmad sincs az útvonalról! Legközelebb kérj gondolkodási időt, mielőtt bármire igent mondasz!


Forrás:

IKREK (május 21-június 21)

Borzasztóan büszke lehetsz magadra az előtted álló héten, hiszen olyasvalamit sikerülhet elérned, amiért nem sokat adtál volna az első pillanatban. Az elért eredmény is azt bizonyítja, hogy nem érdemes kishitűnek lenned önmagaddal szemben, merj hinni abban, hogy neked is jár az, ami másoknak, nevezeteden ha rendelkezel annyi tudással és tehetséggel, amennyi egy-egy kihívás teljesítéséhez szükséges, akkor bizony nem okoz majd gondot, hogy végigfuss az akadálypályán. Bíz magadban, hisz ha te nem teszed, másoktól hogyan is várnád el?!


Forrás:

RÁK (június 22-július 22)

Az előtted álló héten olyan ügyben nyilvánítasz véleményt, amelyben többen nem mernek felszólalni, te azonban érzel magadban annyi kurázsit, hogy hangosan kimondd azt, amit gondolsz. Emiatt mások ferde szemmel nézhetnek rád, ami különösebben nem zavar, hiszen általában ami a szíveden, az a szádon. Ügyelj azonban arra, hogy egészséges határok között mozogj, ne az legyen a célod, hogy első számú közellenséggé válj széles körben, egyszerűen számodra fontos helyzetekben ügy igyekezz állást foglalni, hogy a saját értékeidet megfelelőképpen képviselhesd!


Forrás:

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Segítő szándékod a visszájára fordulhat az előtted álló héten, valaki ugyanis nagy kalamajkába kerül, te pedig kérdés és különösebb informálódás nélkül olyan manőverbe kezdesz, amely tájékozatlanságod okán végül még nagyobb bajba sodor. Igyekezz azonban menteni a menthetőt annak érdekében, hogy elkerüljétek a detonációt, ami a sorozatos ballépésekkel következne be. Ha sikerül elhárítani a cunamit, akkor mindenképp kérj elnézést az illetőtől, hisz téged csakis a jó szándék vezérelt. Ne ostorozd magad emiatt, nem akartál rosszat, néha azonban nem árt tájékozódnod, mielőtt önkéntes mentőakcióba kezdesz!


Forrás:

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Az előtted álló héten végre a kitűzött célod elérhető közelségbe kerül, amely tény roppant módon felvillanyoz. Ugyan kezdtél már eléggé kifogyni a motivációból, mégis most érdemes az eddig összegyűjtött tartalékodat felhasználni és begyújtani a rakétákat. Hidd el, ha felérsz a csúcsra, az annál nagyobb eufóriát jelent majd, hisz nem sokaknak adatik meg, hogy kitűznek egy célt és annyi kitartásuk, illetve alázatuk van, hogy végül sikerül is nekik elérniük! Légy büszke magadra!


Forrás:

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Nagyon koncentráltan dolgozol egy számodra fontos ügy megoldásán, ám a körülmények nem túl ideálisak ahhoz, hogy megfelelően ki tudj zárni mindent. Így azonban elég nehéz lesz az elvégzendő feladatra összpontosítanod, ami sajnos könnyen meg is látszódhat az eredményen. Épp ezért ha valóban a tökéletesre törekszel, akkor az előtted álló héten inkább szoríts a háttérbe minden mást és menj alkotói szabadságra, melynek során addig dolgozhatsz a feladaton, amíg meg nem leszel elégedve a dologgal. Lásd be, kár lenne, ha engednél bármiféle más program a csábításának és emiatt úszna el a siker!


Forrás:

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Az előtted álló héten minden puzzle-darab a helyére kerül egy bizony ügyben, így gyakorlatilag zöld jelzést kapsz a célegyenesben. Ne tétovázz hosszasan, rugaszkodj neki bátran az utad fennmaradó részének, hisz nem minden nap adódik ilyen lehetőség. Nagyon büszke leszel magadra, hisz megmutathatod a Világnak, mire vagy képes és valójában mekkora tehetség is szunnyad benned, amit eddig igyekeztél elfojtani, a megfelelő alkalomra várva. Ne fogd tehát vissza magad, bontakozz ki és zsebeld be az elismeréseket!


Forrás:

NYILAS (november 23-december 21)

Túl későn veszel észre egy szarvashibát az előtted álló héten egy nagyon fontos projekt során, ami akár a sikert is meghiúsíthatja. Mielőtt azonban elúszik az egész az árral, előtte igyekezz mindent háttérbe szorítani és kizárólag erre az egy dologra koncentrálni, hiszen pontosan tudod, hogy ha most nem kapod össze magad, akkor dugába dőlhet minden. Amennyiben elég hatékonyan, rendszerbe foglalva dolgozol, abban az esetben van esélyed arra, hogy megmentsd a helyzetet a nagy bukástól, ha viszont elkezdesz kapkodni, akkor az egész úgy fog veszendőbe menni, hogy csak nézel. Hidd el, megéri most odatenni magad, később ugyanis nem lesz rá lehetőséged!


Forrás:

BAK (december 22-január 20)

Az előtted álló héten rá kell jönnöd, hogy túl magasra teszed a mércét önmagaddal szemben, helyenként olyan teljesítményt várva el önmagadtól, amihez nincs sem elég élettapasztalatod, sem pedig szakmai. A megdöbbentő felismerés egy olyan szituációban érkezik, ahol egyszerűen nincs más választásod, mint belátni azt, hogy az adott pillanatban egyszerűen nem vagy még alkalmas a feladatra. Ettől a ténytől ne érezd magad kevesebbnek, hiszen te is földi halandó vagy, aki tapasztalat híján nincs még felnőve bizonyos feladatokhoz. A jövőben igyekezz minden tudást elsajátítani ahhoz, hogy ne okozzon fejfájást az, ha egy-egy nagyobb kihívás jön szembe,  jelen pillanatban azonban olyasmit ne várj el magadtól, ami nem tartogat sikerélményt számodra!


Forrás:

HALAK (február 20-március 20)

Az előtted álló héten az Élet komoly morális próbatétel elé állít, olyasvalakit kell ugyanis tolerálnod hosszabb periódusban, akit alapesetben nem igazán kultiválsz a társaságodban. Ezúttal azonban mégsem lesz választásod, hisz a feletteseid döntenek úgy, hogy el kell viselned. Emiatt eleinte rendkívül bosszús vagy, nem igazán tudod, mit is kellene kezdened a helyzettel, amennyiben azonban kicsit változtatsz a hozzáállásodon és nyitottabbá válsz az illető fele, abban az esetben megtalálhatod a kedvelhető oldalát, a pozitív tulajdonságaival együtt. Te döntesz, megszoksz vagy megszöksz, de jobban teszed, ha a békesség kedvéért inkább az előbbit választod!


Forrás:

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Nagyon keményen dolgozol azért, hogy mindenki elégedett legyen veled, hogy a többséget boldoggá tedd és ne legyen senki, aki bármit kifogásol rajtad. Azonban roppant fárasztó mindig megfelelni, miközben önmagadat teljesen háttérbe szorítod. Gondold tehát végig, mik azok a dolgok, amelyek igazán számítanak, kik azok az emberek, akiknek valójában adsz a véleményére és ennek tükrében döntsd el, így akarod-e leélni az életedet, miközben minden élményt és lehetőséget kiengedsz a kezedből. Beláthatod, hogy te, magad sokkal értékesebb vagy annál, minthogy az életed arra áldozd, hogy azt számláld, hányan ismernek el és hányan nem!