Galéria

4 netező elárulta, hogyan állt bosszút a főnökén

Forrás:

„Miután elbocsátottak jogtalanul, taxival mentem haza. 250 dollár borravalót hagytam a taxisnak a cég számlájára.”


Forrás:

„Valójában 4 ember munkáját végeztem egyszerre, ezért miután találtam egy sokkal jobb állást, felmondtam. A főnököm kért egy listát a feladataimról, és csak akkor jött rá, mi mindent is csináltam valójában. Mivel továbbra sem akarta szétosztani több ember között a feladatokat, őt is kirúgták, mert a részlege nem hozta a várt eredményt.”


Forrás:

„Mivel a főnökömnek szokása volt a helyszínen, figyelmeztetés nélkül kirúgni az embereket, én is így mondtam fel. Két órával a felmondásom előtt értesítettem arról, hogy hamarosan már nem fogok itt dolgozni.”


Forrás:

„A főnököm felettese gyűlölt engem. Elűzte a főnökömet, aki az egyik legjobb menedzser volt, akivel valaha dolgoztam. Lefokozott, majd elbocsátott mindenkit, aki jól ismerte a terméket, ezért ragaszkodtam hozzá, hogy tegyen vissza az eredeti pozíciómba, különben kilépek. Megtette, de nem örült neki. Végül ismét lefokozott, ekkor mondtam fel. A HR-essel folytatott interjúm sokán hosszasan beszéltem a helyzetről és az emberről, aki sok kiváló dolgozót rúgott ki, akik most mind a konkurenciánál dolgoznak. Néhány hónappal később megtudtam, hogy elbocsátották.”