Galéria

Egy napig a néhai Erzsébet királynő kedvenc ételeit ettem, és meglepő dolgot tapasztaltam

Forrás:

Sokszor mondják, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, és úgy tűnik, a királynő is egyetértett ezzel. Nem kávéval, hanem Earl Grey teával indította a napot, ami mellé persze teasütemény is járt. Ezután gabonapelyhet és gyümölcsöket fogyasztott, vagy épp a másik nagy kedvencét: a lekváros kenyeret.

Nehezemre esett kivitelezni mindezt, ugyanis reggel a kávé az, ami igazán felébreszt. Az íze, az illata mind elengedhetetlen számomra ahhoz, hogy beinduljon a nap. Mindenesetre erről le kellett mondanom, majd meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy édes reggeli következik, ami megint csak nem a kedvencem. Ezzel a menüvel viszont sikerült megdöntenem azt az elképzelést, miszerint káros reggelire édeset enni, egyszerűen csak jól meg kell válogatni, hogy miből nyerjük a szénhidrátot.


Forrás:

Erzsébet királynő ebéd előtt gyakran fogyasztott gint vagy más aperitifet, de az sem volt ritka, hogy erre reggeli után került sor.

Mivel nem iszom alkoholt, és csak ritkán teszek kivétlet, így ez a lépés extra nehezen ment számomra.


Forrás:

A királynő mindig is kerülte a keményítős ételeket, nem fogyasztott rizst, krumplit és még tésztát sem, így ebédkor sem kerültek ilyen kaják a tányérjába. Ellenben mindent szeretett, ami könnyen emészthető, friss és nem terhelte meg a gyomrát. A hal rendszeresen szerepelt nála az étlapon, ahogy a csirkehús is.

Konkrét recept hiányában sütőben sütöttem halat, amihez párolt zöldséget fogyasztottam. Nemcsak gyorsan elkészültem vele, de nem éreztem azt, hogy kajakómában szenvedek és nem bírom nyitva tartani a szemem két órán keresztül.


Forrás:

Az uzsonna a királynőnél egyenlő volt a teadélutánnal, ráadásul bármilyen feladata is maradt még a napra, ezt a programot sosem hagyta ki. Ez mindig a megpihenést, a lelassítást jelentette számára: a kedvenc teája mellé pedig szendvicseket, lekváros falatkákat fogyasztott, illetve sütik is a terítékre kerültek.

A lelassítás része nagyon jólesett nekem is, bár egy kicsit körülményesnek találnám, ha minden nap szendvicseket és sütiket kellene készítenem/vennem uzsonnaidőben.


Forrás:

Különös módon a királynőnél este kerültek elő a nehezebben emészthető ételek, a szarvashús vagy a marha, de persze ez nem jelentette azt, hogy ne vacsorázott volna néha halat vagy épp csirkét. Ehhez megint csak nem fogyasztott keményítős köretet, így maradt a grillezett vagy nyers zöldség valamilyen szósszal.

Vacsorára így csirkemellet sütöttem és egy kis friss salátával fogyasztottam. A könnyű étel nem feküdte meg a gyomrom és így nyugodtan tudtam aludni.


Forrás:

Világossá vált számomra, hogy Erzsébet királynő nem folytatott semmiféle különleges diétát, és nem evett olyan extra fogásokat sem, amiket mi ne tudnánk elkészíteni az otthonunkban. Persze odafigyelt arra, hogy kihagyja a keményítőt az étrendjéből, de ettől eltekintve teljesen átlagosnak mondható ételeket fogyasztott, semmit nem vont meg magától, sőt kifejezetten imádta az édességet. A kulcs talán a mértéktartásban keresendő: a királynő ugyanis sosem ette túl magát, inkább a kisebb adagok híve volt. Ha minden nap lenne időm teadélutánt tartani, én biztosan felvenném a szokásaim közé a nyugtató hatása miatt, a reggeli kávéról viszont sosem tudnék lemondani.