Ilyen volt a görög és római nők élete valójában
Az előkelő nők életét előkelő férjük, családjuk irányította, azok azonban, akik az alsóbb társadalmi rétegekhez tartoztak, jóval szabadabbak voltak. Ez egyben azt is jelentette, hogy extrém sokat kellett dolgozniuk. Olyan szakmákból választhattak, mint a: farmer, szülésznő, fodrász, varrónő, színésznő, pincér, szakács, táncosnő.
A római nőknek valószínűleg sokkal kevésbé volt rendszeres a menstruációja a nem megfelelő táplálkozásnak köszönhetően, ennek ellenére vagy éppen emiatt, a vérzést sok hiedelem övezte. A hölgyek nagyon féltek, hogy valami bajuk lesz, ha bennük marad a „folyadék”, ezért ilyenkor napokig sehova sem mentek, hogy biztosan kiürüljön. Pamutot, gyapjút, apróbb kendőket tettek a lábuk közé, így igyekeztek átvészelni ezeket az időszakokat.
Rómában háromféle házasság létezett. Az első az volt, amit az előkelőségek kötöttek egymással, a második az, amikor a férj gyakorlatilag megvásárolta a feleséget, a harmadik pedig akkor jött létre, amikor egy nő legalább egy éven át együtt élt egy adott férfival. Utóbbi esetben 365 nap után automatikusan házastársaknak számítottak, ez azonban azonnal megszűnhetett, ha a nő zsinórban három éjszakát az otthonán kívül töltött.
Más ősi városokkal szemben Róma nagyon tiszta volt, ennek ellenére a fürdőkben könnyen el lehetett kapni mindenféle betegséget. A nők éppen ezért nem feltétlenül tisztálkodni jártak ezekre a helyekre, hanem beszélgetni, pletykálni, zenét hallgatni vagy a szerelmükkel találkozni. Általában egyébként a nők és a férfiak nem fürödhettek együtt, később pedig az is tilos volt, hogy a hölgyek ruha nélkül menjenek a vízbe.
A tehetős római nők szinte soha nem szoptatták kisbabájukat, ezt szoptatós dajkákra bízták. Szoránusz, egy római orvos akkoriban úgy vélekedett, egy nő a szülést követően túl fáradt ahhoz, hogy szoptasson, ezért kell a dajka. Többnyire görög asszonyokat választottak erre a feladatra, úgy hitték, a tejük által a babák szert tesznek az ősi bölcsességre.
Egy átlagos római nő 12-22 évesen ment férjhez, ha magas származású lányról volt szó, sokszor még korábban kiházasították. A római jog szerint a család legidősebb férfitagja döntött gyermekei házasságáról, már akár jóval azelőtt, hogy azok elérték volna a kívánt életkort. Ugyanakkor a lányok nemet mondhattak a leendő férjre, ha bizonyítani tudták, hogy az rossz természetű.