Forrás:

Erre két nyilvánvaló válasz létezik. Viszont ha nemleges a válasz, akkor minden esély megvan rá, hogy ezzel mély sebeket szakítasz fel valakiben, aki esetleg mindig is nehezen élte meg, hogy rossz volt a kapcsolata az elhunyttal.

Forrás:

Ezt a közhelyet jobb lenne már elfelejteni. Gondolj csak bele, neked hogy esne, ha valaki egy ilyen helyzetben mindössze ezt tudná kinyögni veled kapcsolatban! Lehet ugyan, hogy valaki a saját felelőtlensége miatt került végső nyugalomra, de ezt akkor sem illik hangoztatni.

Forrás:

Nos, akkor rosszul látod – érkezhetne rá a válasz. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen igyekszünk feldolgozni a velünk történteket, és vannak, akik jobban tudják palástolni az érzelmeiket, mint mások. Ettől még sajnos nem viselik könnyebben valakinek az elvesztését, csak éppen valószínűleg rendkívül erősek és próbálják mások előtt tartani magukat.

Forrás:

Megoldani? Mármint továbblépni, elfelejteni, a múltat eltemeteni? Persze biztos, hogy az idő sok mindent elrendez, de amikor valaki a gyászfolyamat kellős közepén van, az még nagyon nem tudja és nem is akarja ezt elhinni. Tartsuk hát ezt tiszteletben és egyelőre ne célozgassunk a jövőre.

Forrás:

Nem jó a hozzáállás. Egy gyászoló ember minden valószínűség szerint épp borzasztó passzban van, így a segítségkérés nem feltétlenül szerepel az első gondolataiban. Ha közel állsz az illetőhöz, ha vagytok olyan viszonyban, hogy tudod, elkélne és jól is esne neki a segítség, akkor ne csak ajánlkozz, hanem lépj a tettek mezejére!

Forrás:

És ennek a kérdésnek minden formája. Lefordítom: a kérdés legtöbbször olyanoktól érkezik, akik azon aggódnak, vajon az érintett is örökli-e majd a betegséget, netalán már mutatja is a tüneteit. Az pedig méginkább foglalkoztatja, hogy nehogy ő maga is veszélyben legyen azzal, hogy a gyászolóval tart. Szerencsére ez a legritkább kellemetlen kérdések egyike, ám mégis létezik és ezért említést kellett tennem róla.