Galéria

Új trend: család helyett barátokkal tölteni a karácsonyt. Szabad ilyet?

Forrás:

,„A harmincadik házassági évforduló után döbbentem rá, hogy semmit nem ad már a férjemmel töltött idő. Elegem lett abból, hogy az öröm, a nyugodtság még azokon a napokon is ismeretlen fogalom számomra. A nyáron megkérdeztem az ezeréves barátnőimet, hogy lenne-e kedvük karácsonykor együtt ünnepelni, csak mi barátok. Mivel ők is elfáradtak a 25-28-32 éves házasságukban, így igent mondtak. Talán a legnehezebb az volt, hogy a férjemmel közöljem ezt. Megmondtam mindent lefőzök neki, mindent rendben hagyok otthon, de elmegyek 3 napra a barátnőimmel karácsonykor. Azt hitte, viccelek csak, de megléptem. Nem érdekelt egyik rokonunk véleménye se.” Marica, 53 éves


Forrás:

 

„Én évek óta karácsonyra tervezem a messzi, éves egyszeri utat. Rendszerint olyan helyre megyek, ahol meleg van, hófehér a homok és az áttetsző vízű óceán lágyan hullámzik. A szüleim először nem igazán örültek annak, hogy nem vagyok otthon karácsonykor, de nem attól szeretem őket jobban vagy kevésbé, hogy az év egy estéjén ott ülök-e velük vagy sem. Elég idős vagyok ahhoz, hogy meghozhassak egy olyan döntést, hogy a melós év végén az utolsó hetet ott és úgy töltsem el, ahogy szeretném.” Teo, 28 éves


Forrás:

,Tavaly szerveztük meg először a közös síelést a barátainkkal. Nálunk 3 gyerek, náluk is. Korban szinte hasonló korúak és már mind tini!! Tehát együtt remekül elvannak. Mikor megláttuk ebben a nagy harmóniában a lehetőséget, kaptunk az adódó helyzeten és közös nyaralást szerveztünk próbának. Miután flottul ment minden, eldöntöttük együtt megyünk síelni is. Ausztriába mentünk a karácsony hetében. Kaptunk egy feldíszített fenyőt is az apartmanházunk nappalijába, így még ünnepi hangulat is volt. Igaz, a főzés azért megmaradt, de sokkal könnyebb volt, hogy együtt csináltuk a barátnőmmel, a férjek segédletében. Anikó, 45 éves


Forrás:

„4 éve volt, hogy először összepakoltuk a gyerekeket és leléptünk karácsonykor. Se nekem, se a férjemnek nem hiányzott az ünnepi készülődés. Elmaradt az ünnepek előtti hajcihő, a rohanás, a főzés, a nagy ajándékozás. Élményt adunk magunknak és a gyerekeknek (persze nekik ajándékot is, amit 10.000 km távolságra el lehet utaztatni). Ami más így, az az időjárás, hisz mindig a trópusokra megyünk. Viszont fát (műfenyőt) a szállodában is állítanak a vendégeknek. A karácsonyi vacsora, bárhová mentünk, mindig kiemelt program volt, és a gyerekek egy sokadik műanyag játék helyett élményeket kapnak. Mennyivel jobb látni, hogy egy teknőst követnek a parton, mint hogy a nappaliban a tévét vagy a tabletjüket bámulnák.” Vica, 41 éves