Galéria

Hírességek, akik luxus helyett inkább adományokra költenek

Forrás:

A színésznő a Tomb Raider kambodzsai forgatása alatt ismerte fel, mekkora szükség van a humanitárius aktivitásra. Mikor hazatért, felvette a kapcsolatot az ENSZ Menekültügyi Főbiztosával és maga is csatlakozott hozzájuk. 2001 óta missziók keretében járja a világot, több mint 20 országban keresi fel és segíti a rászorulókat. 2003-ban hozta létre a ma Maddox Jolie-Pitt névre hallgató alapítványt, mellyel kezdetben helyi falvakat, valamint veszélyben lévő erdőket és állatokat védtek. 2012-ben Angelina Jolie jószolgálati követ lett, azóta diplomáciai szinten látja el az ENSZ UNHCR képviseletét.


Forrás:

Emma Watson igazi harcos amazonként áll ki a humanitárius és feminista ügyekért. Számtalan szervezet felkérését fogadta már el, amikor arról volt szó, hogy egy-egy projektet népszerűsíteni kell vagy szponzorokra, adományokra van szükség. Olyan szervezetekkel dolgozott már együtt, mint az ENSZ, a CAMEED, a UNICEF, a HeForShe vagy az Our Shared Shelf. 1 millió dollárt adományozott a UK Justice and Equality alapítványnak, melynek ő volt az egyik első adományozója. Emma közel 200 más brit és ír hírességgel együtt aláírt egy nyílt levelet a munkahelyi szexuális zaklatások ellen.


Forrás:

Jackie Chan olyan jótékonysági szervezetek támogatója, mint az UNICEF és az Operation Smile, melyek a gyerekeket támogatják szerte a világban. Ezenkívül Jackie létrehozta a Jackie Chan Charitable Foundation jótékonysági szervezetet 1988-ban és 2004-ben a Dragon’s Heart alapítványt. Az előbbi ösztöndíjakat és támogatást nyújt fiataloknak Hongkongban, valamint orvosi ellátást és segélyt biztosít természeti katasztrófák áldozatainak. A másik alapítvány gyerekeket és időseket támogat Kína távoli vidékein, iskolákat épít és biztosítja a működésükhöz szükséges felszerelést, több millió dollárral járul hozzá ahhoz, hogy a szegények is részesülhessenek oktatásban.


Forrás:

Még 2003-ban nyilatkozta azt a színész, hogy a pénz, amit addigi pályafutása során megkeresett, már elég neki a következő 100 évben a megélhetéshez, ezért azóta a bevétele tetemes részét adakozásra fordítja. A Mátrix filmek nagy sztárjának van egy saját alapítványa, mely milliókat adományoz rákkutatásra és gyerekkórházaknak, ezen felül több millió dollárral támogat egy olyan szervezetet is, mely gerincvelő-sérülteket segít. Az is jó szokása a színésznek, hogy amikor filmet forgat, a gázsijából jelentős összeggel támogatja a háttérmunkát végző stábtagokat is, akik egyébként sosem részesülnek a kasszasikerek bevételeiből.


Forrás:

DiCaprionak  a környezetvédelem, a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés a nagy szívügye, alapítványát, a Leonardo DiCaprio Alapítványt 1998-ban hozta létre, és több mint 100 millió dollárt adományozott 20 környezetvédelmi projekt számára. Ezen kívül gyakran dolgozik együtt és segíti az olyan szervezetek munkáját is, mint az Oceana, Wild Foundation vagy a World Wildlife Fund. Nem csak a bevételeit, de a hírnevét is használja, hogy bolygónk még sokáig élhető maradjon és biodiverzitása ne szűnjön meg.


Forrás:

A házaspár együtt hozta létre a Clooney Alapítvány az Igazságért nevű szervezetet, mellyel az emberi jogok megsértése ellen veszik fel a harcot. Céljuk, hogy az egész világon elősegítsék az emberi jogok tiszteletben tartását. Az alapítvány támogat menekülteket, gyűlölködés miatt kiszolgáltatott és perifériára szorult közösségeket.


Forrás:

Az élet sokáig nem bánt kesztyűs kézzel a híres írónővel, sokáig nem volt munkája és ideig hajléktalanként is élt. Ez az időszak szociális érzékennyé tette és azóta sem felejtette el, milyen az, amikor valaki éhezik és nincs fedél a feje felett. Amikor már megtehette, Rowling létrehozta a Lumos nevű, nonprofit szervezetet, mely az egész világon segíti az árván maradt gyerekeket, hogy visszatérhessenek saját családjukhoz vagy egészséges családi környezetben nevelkedhessenek és olyan programokat támogatnak, melyek segítik a gyerekek családban maradását. Az író létrehozta a The Volant Charitable Trust elnevezésű alapítványt is az olyan nők számára, akik családon belüli erőszaknak vannak kitéve és nincs hová menniük, nincs kihez fordulniuk.


Forrás:

2006-ban társalapítója volt a H2O Africa alapítványnak, melynek célja felhívni a figyelmet az Afrikát sújtó ivóvíz hiányra. Azért dolgoznak, hogy biztonságos ivóvizet és tisztálkodási lehetőséget tegyenek elérhetővé mindenki számára, megfizethető árakon. Támogatója a ONE-nak is, annak a mozgalomnak, mely a szélsőséges szegénység és a megelőzhető betegségek fejlődő országokban való felszámolásáért kampányol.


Forrás:

Antonio Banderas a fogyatékkal élők támogatója. 2010-ben a színész létrehozta a Fundacíon Lágrimas y Favores nevű alapítványt, mely a malagai egyetemre biztosít ösztöndíjat a szegény diákoknak, akik maguktól nem tudnák fedezni a tanulmányaik költségeit. Alapítványa partnerségben áll a Cudeca nevű nonprofit szervezettel. Együttes erővel támogatják a gyógyíthatatlan rákbetegeket.


Forrás:

A modell az egész életét megváltoztató személyes élménye után hozta létre az Every Mother Counts nevű projektet. Mikor első gyermeke született 2003-ban, a bent maradt placenta miatt komplikációk léptek fel nála, vérmérgezést kapott. Túlélte, de az a nap az egész életét megváltoztatta. Csapatával azon dolgozik, hogy a terhességet és a szülést biztonságossá tegye mindenki számára, mindenütt a világon.