Galéria

7 irracionális dolog, amit filmek főszereplői csináltak - És teljesen kiábrándítottak minket

Forrás: Amy Dunne az egyik legokosabb, legveszélyesebb karakter, aki mindent megtett annak érdekében, hogy elérje a célját. Sikerül mindenkit meggyőznie arról, hogy nem egyszerűen elment, de valószínűleg meghalt, és mindez a férje műve. Miközben az egész ország őt keresi, és a sztori az országos tévében is helyet kap, ő egy közeli motelben rejtőzik el, és még a külsején sem változtat. Természetesen felismerik és az őt megfenyegető emberek elveszik mindent pénzét, ami miatt kénytelen újra gondolni a tervét. 

Ez a rész amúgy mindenkit ledöbbent, hiszen ki lehet olyan ostoba, hogy szinte kiteszi magát az ablakba egy ilyen után? Eléggé kiábrándította a nézőket ez a nem túl jól átgondolt cselekményszál.
Forrás: A franchise ötödik része 2022-ben jelent meg. A film azokról az eseményekről szól, amelyek 25 évvel az eredeti Sikoly-sztori után történnek. Ismét van egy titokzatos személy maszkban, aki tinédzserekre vadászik. És természetesen a sorozat összes főszereplője összeáll, hogy kiderítsék, mi történik. Ez már önmagában nem éppen hihető, de csak még inkább rátesz egy lapáttal az, hogy Dewey az új sorozatgyilkos áldozata lesz. A nézők szemszögéből ugyanis úgy tűnik, hogy ahelyett, hogy menekülne, Dewey direkt közel megy a maszkos gyilkoshoz, aki lényegében minden nehézség nélkül szúrja le.
Forrás: A Blair Witch Project egy ál-dokumentumfilm 2 srácról és egy lányról, akik egy boszorkányról szóló helyi legendán alapuló projektet szeretnének forgatni. Ezért minden szükséges felszereléssel az erdőbe mennek, és megpróbálnak egy bizonyos útvonalat követni a térképen. Ám egy kis idő múlva rájönnek, hogy eltévedtek; ha megnézted a filmet, tudod, hogy még térképpel sem tudtak volna kijutni az erdőből. De Mike ezt nem tudta. Viszont akkor felmerül a kérdés: miért dobta el a térképet, ha az segített volna neki megtalálni a kiutat? Persze lehet, hogy kétségbeesett, de vajon a térkép elvesztés volt az egyetlen dolog, ami akkor és ott jó ötletnek tűnt?!
Forrás: A 2009-es thriller egy másik ál-dokumentumfilm. A film a fiatal házastársak, Micah és Katie történetét meséli el, akik új házba költöznek, de hamar rájönnek, hogy valami nagyon nincs rendben az otthonukban. Mindannyian tudjuk, hogy az ouija tábla használata nagy veszélyeket rejt, ám Micah, az egyik főszereplő mégis beszerez egy ilyet a házba, ezzel pedig kaput nyit a démonnak. Egyértelműen felmerül a kérdés bennünk, hogy amikor még a laikusok is tudják, hogy ez a legnagyobb butaság, amit egy gonosz entitással csinálni lehet, mégis miért nem költöztek inkább el vagy kértek több embertől segítséget?! Miért kellett egyből a természetfeletti eszközöket bevetni?
Forrás: A hollywoodi horrorfilm, a Kör egy olyan szalagról szól, amelyet ha megnézel, 7 nap múlva meghalsz. Éppen ezért nehéz a karakter ostoba döntéseiről beszélni, főleg, hogy pontosan ez adja a film alapját. Nehéz elhinni, hogy az emberek találnak egy kazettát, amiről végzetes történeteket tudnak, és kíváncsiságból megnézik. De, ha ez nem lenne elég, Rachel ott hagyja a kazettát a nappaliban, ahol a gyereke is hozzáférhet. Persze hozzá is fér, meg is nézi, és kezdődhet a bonyodalom...
Forrás: Az Alkonyat-filmek egy halandó lány, Bella és egy vámpír, Edward szerelmi történetét mesélik el. De e filmek népszerűsége ellenére a franchise-t gyakran kritizálják cselekménylyukak és a rossz színészi alakítások miatt. Na meg persze a karakterek egyes döntései miatt is, amelyek valóban furcsák. De a legkiemelkedőbb talán Bella viselkedése volt, amikor Edward elmondta neki, hogy ő a világ legveszélyesebb ragadozója. Jobb belátása ellenére Bella nem ijed meg, és nem menekül el pánikszerűen. Ehelyett azt mondja, hogy neki ez nem számít. Ezt a való életben nem biztos, hogy így reagálnánk le, még Robert Pattinson miatt sem. Sőt, valószínűleg egyetlen épeszű ember sem mondaná azt, hogy "engem nem zavar, hogy a párom a világ legveszélyesebb ragadozója". Reméljük!
Forrás: A film egy posztapokaliptikus világban játszódik, szörnyekkel, akik meg akarnak ölni mindent, ami él. A más bolygóról jött lények vakok, és csak a hang alapján ismerik fel az embert. Ám a veszély ellenére Emily Blunt karaktere teherbe esik és gyermeket szül. Természetesen az egész családot veszélybe sodorja, mert kisbabaként nem tudsz csendben maradni és nem sírni. Ha egy kicsit is belegondolunk, a valóságban sajnos nem sok esélyük lett volna, pláne nem úgy, hogy a szülés épp a kádban indult be, az egyik szörnnyel a szobában. Néma csendben!