Fogyatékossággal élő nők, akikre érdemes odafigyelnünk
1964-ben született Mumbaiban. Tizenhat évesen autóbalesetet szenvedett. Az egyik lába elüszkösödött, és amputálni kellett. Protézis segítségével újra tudott járni, sőt hamarosan a klasszikus indiai tánc, a Bharatnatyam neves előadóművészévé vált. Hat nyelven beszél folyékonyan. A világ számos országában fellépett, az USA-ban is vendégszerepelt. Színész apja nyomdokaiba lépve számos filmben is játszott.
A formatervező mérnöknek készülő egyetemista lány nyáron egy fesztiválról hazafelé tartva autóbalesetet szenvedett. Hiába küzdött orvosa a bal lába megmentéséért, később mégis amputálni kellett. Elmondása szerint ez nemcsak a testét, de a lelkét, az értékrendjét is megváltoztatta: életcéljaként a másság hirdetését határozta meg. Eleinte félt még az utcára is kimenni, de aztán úgy döntött, nemcsak hogy kimozdul, hanem bátran vállalja is a testét, ha úgy tartja kedve, a művégtagját láttató miniszoknyában, rövidnadrágban. Robotgirl néven blogot kezdett írni. Speciális „futóláb” segítségével versenyszerűen fut, emellett úszik, táncol, modellkedik, előadásokat tart és magazinokban szerepel.
Ha csak egy TED-beszédet nézel meg a fogyatékosság témájában, akkor mindenképpen Stella Youngé legyen az! A karakán ausztrál újságíró – aki szintén Osteogenesis imperfectával élt – középiskolai tanárként lelombozó tapasztalatot szerzett. Húsz perce beszélt a jogtudományról, amikor egy diákja megkérdezte, hogy mikor kezdi az előadást. Nemsokára tisztázódott: a gyerek korábban sosem látott még fogyatékos személyt más minőségben, más foglalkozásban, mint motivációs szónokként. Erre a sztereotípiára a közösségi média is ráerősít azokkal a képekkel, amelyek pl. kar vagy láb nélküli embereket ábrázolnak sport vagy más tevékenység közben azzal az üzenettel, hogy „ha ő is meg tudja csinálni, te is meg tudod!” Ez az üzenet, miszerint elég a pozitív hozzáállás, becsapja az ép testű és a fogyatékos embereket egyaránt: „Akármennyit mosolyoghatsz egy lépcsőre, az sosem fog átváltozni rámpává” – mondta szellemesen.
Eritreai menekült anya és etióp származású apa gyermekeként született 1988-ban Kaliforniában. Kiskorában ismeretlen betegség következtében majdnem teljesen elveszítette a látását és a hallását is. Hála a támogató családnak, a fejlett technológiának és nem utolsó sorban a saját elszántságának, 2015-ben ő lett a Harvard jogi karának első siketvak végzett diákja. Ügyvédként a fogyatékossággal élő emberek jogaiért száll síkra. A fogyatékossággal élő amerikaiakra vonatkozó törvény (ADA) 25. évfordulóján Obama elnök felkérésére beszédet tartott a Fehér Házban.
A skót lány 14 éves volt, amikor balesetet szenvedett és eltört a gerince. Deréktól lefelé lebénult. Öt hónapot töltött kórházban. Fizioterapeutája elvitte egy parasport-rendezvényre, ahol Samantha kedvet kapott a kerekesszékes futáshoz. A felismerés, hogy nem lesz örökre ágyhozkötött, sőt még versenyezhet is, kirángatta a depressziójából. Hamarosan elkezdte gyűjteni az érmeket, és 2017-ben kétszeres világbajnok lett. Három európai és egy világrekordot is felállított. Amikor épp nem versenyez, apja farmján tölti idejét, egyik kedvence például a bárányok születése körüli segédkezés. Rendszeresen tart előadásokat ép és fogyatékossággal élő gyerekeknek.
Az 1895-ös születésű amerikai dokumentarista fotóművész hatéves korában szintén gyermekbénulás áldozata lett, és egész életében sántított. New Yorkban tanulta ki a szakmát, és 1919-ben saját műtermet nyitott San Franciscóban. A harmincas évektől a szociofotó műfaja felé fordult. A gazdasági világválság után éveken át dokumentálta az amerikai vidék életét, az otthonukat elhagyni kényszerülő, vándorló nincstelenek tragédiáját. Leghíresebb, ikonikussá vált munkája a Hajléktalan anya. John Steinbeck Érik a gyümölcs c. regényét az ő fotói inspirálták.
Szintén gyermekbénulás áldozata, lábszármerevítőt kellett viselnie, és egész életében bicegve járt. Doktori disszertációját a Yale egyetemen készítette 1923-ban, 1924-től a chicagói egyetem kutatója volt. Ő állította elő a PPD (purified protein derivative, tisztított fehérjekeverék) reagenst, amelyet napjainkban is alkalmaznak a tuberkulózis kimutatásában – ez volt az első megbízható teszt. Az intravénás terápia biztonságossá tételében is komoly eredményei voltak. 1932-től a pennsylvaniai egyetem professzora volt nyugdíjazásáig, utána még 13 éven át rákkutatási programokban dolgozott. Számos kitüntetés birtokosa.
Nyitott hátgerinccel született, gyerekkora óta kerekesszékkel közlekedik. Piliscsabán, a Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központ irodájában adminisztrációs munkatárs, nemrég sikeresen pályázott itt egy akadálymentes lakásra is. Emellett a ParaDance Company kerekesszékes tánccsoport elnöke – látványos előadásaikkal évek óta járják az országot, és többször felléptek a határon túl is. Renáta rendszeresen látogatja a konditermet is. Egy jól sikerült tolódzkodás videóját kitette a közösségi oldalra, mire másnap felhívta a parafekvenyomók elnöke. Így kezdődtek újabb sikerei.
1875-ben Londonban született középosztálybeli családban, fogyatékosságát járványos gyermekbénulás okozta. Többnyire speciálisan átalakított triciklivel közlekedett, és a nők szavazati jogát követelő gyűléseket is ezzel látogatta. Miután a parlament a nők szavazati jogát többször leszavazta, részt vett a militáns akciókban is, pl. kirakatokat tört be és postaládákat gyújtott fel. Börtönbe került, ahol éhségsztrájkolt, és kényszertáplálták. Az újságok, míg a többi elítéltet név szerint emlegették, rá csak úgy utaltak, hogy „a nyomorék”. Társaival többször összecsapott a demonstrációikat oszlatni akaró rendőrökkel, akik több alkalommal brutálisan bántalmazták, pl. hátracsavarták a karját, kihajították a székéből és otthagyták a tömegben tehetetlenül a földön. Mindez nem törte meg: kitartott 1918-ig, amikor a parlament a 30 év fölötti nők szavazati jogát törvénybe iktatta.
1876-ban látta meg a napvilágot, szülei még rabszolgaként születtek. Negyedik gyermekük eleinte egészségesnek tűnt, ám hamar kiderült, hogy nagyon törékenyek a csontjai, és a növekedése is korlátozott. Eliza az Osteogenesis imperfecta nevű genetikai betegségben („üvegcsontúságban”) szenvedett. Csak szomorúan nézhette a játszó társait, szülei már lemondtak róla. A kislányt azonban kemény fából faragták, és tanulni akart. Ezért nővére egy speciális babakocsiban minden nap eltolta az iskolába, majd a karjában felvitte az első emeleten levő osztályterembe. Így megmenekült a fogyatékossággal élők korabeli jellemző sorsától: a cirkuszi látványosság megalázó szerepétől. Társadalmi szerepet is vállalt, az alkoholellenes mozgalomban volt aktív, emellett rövid életében (32 évet élt) emlékiratait is papírra vetette.