Galéria

Sztárok, akik titkon fülig szerelmesek voltak híres kollégájukba

Forrás: Ezen ma már senki sem lepődik meg, hiszen Harry nyíltan imádja az idősebb nőket. Ma ugyan Olivia Wilde szerelme 2 éve, de régebben Jennifer Aniston kegyeiért tett volna meg mindent. Ezek az érzelmek a levegőben maradtak, de az emléke örök.
Forrás: Már nem titok, hogy a Harry Potter-filmek forgatásán bizony-bizony egymásba szerettek. Ezt a Harry Potter találkozó során árulták el mindketten, amin mindenki ledöbbent, hiszen soha nem lehetett látni rajtuk, hogy barátságnál többet éreznének. Kapcsolat ugyan nem lett köztük, de sokáig szerették egymást, ma pedig közeli barátok.
Forrás: A Jóbarátok szerelmes párja a való életben is odavolt egymásért, csak éppen rosszkor. Óriási volt köztük a vonzalom és még nyitottak is lettek volna valami többre, de akármikor egyikük szingli lett, a másik pont kapcsolatban élt.
Forrás: Chris Evans bevallotta, hogy régóta szerelmes Jennifer Lopezbe. Sőt, hozzátette, hogy rendkívül ideges volt és kifejezetten tartania kellett magát, amikor együtt adták át az Oscar-díjat. Véleménye szerint a világ egyik legszebb és legtehetségesebb nője mellett állhatott, és néha elképzeli, hogy ő Jlo férje.
Forrás: Az Oscar-díjas sztár mindig is vonzódott az idősebb férfiakhoz, így nem is meglepő, hogy belehabarodott Larry Davidbe. Egy interjúban elárulta, hogy megadta neki a számát, de a férfi sosem hívta őt fel.
Forrás: Egy interjú során Winona Ryder és Keanu Reeves megosztották az első találkozásuk emlékeit. Ryder szégyenlősen ugyan, de megemlítette Reeves iránti nagy szerelmét. De, ha ez nem lett volna elég, Keanu is ugyanezt érezte évekig a színésznő iránt. Sajnos sosem jöttek hivatalosan össze, de a barátság örök maradt.
Forrás: A színésznő és a komikus színész az Ace Ventura forgatásán ismerkedtek meg. Azt viszont csak nemrég árulta el a színésznő, hogy őrülten szerelmes volt Carrey-be, akinek lenyűgözte a humora és a sármja.