Galéria

5 terület a lakásodban, amit most sokkal sűrűbben kellene fertőtlenítened

Forrás:

Beleértve a vágódeszkákat, kávéfőzőt, tűzhelyet, hűtőszekrényt, munkalapokat és a mosogatót is. Ezek ugyanis rendszeresen érintkezésbe kerülnek nyers, vagy épp meg nem mosott élelmiszerekkel, amelyeken vírusok, és baktériumok tanyázhatnak – mondja Rodney E. Rohde, a Texas State University, klinikai laboratóriumi tudományos programjának vezetője. A Nemzeti Egészségügyi Alapítvány kutatásai tudniillik már jó ideje kimutatták, hogy azokon a területeken, ahol élelmet tárolnak és/vagy készítenek, sokkal több baktérium (és ürülék van!) található, mint az otthonunk bármely más pontján, beleértve a fürdőszobát is.


Forrás:

 Az olyan tárgyak, mint a fogantyúk, távirányítók és kapcsolók - beleértve a lámpákon és egyéb készülékeken találhatóakat is, amelyekkel napjában akár több tízszer is érintkezhetünk, szintén gyakran érdemes lefertőtleníteni, ugyanis ezek a felületek is azok közé tartoznak, amelyek a legnagyobb bacilustelepeknek minősülnek otthonunkban – mondja Rhode.

 


Forrás:

Nyilvánvaló, de a fürdőszoba határozottan egy „nagy forgalmú” terület, amelyet rendszeresen kell fertőtleníteni. Mindamellett éppen ez az a helyiség, amit valószínűleg te is leggyakrabban suvickolsz ki. De manapság sajnos még ennél is gyakrabban és körültekintőbben kellene eljárnunk a takarításánál.


Forrás:

 Bármi, ami érintkezik az arcoddal – és különösen a szemeddel - rendszeresen fertőtleníteni kell! Az applikátorok és a kontaktlencsetartó is tökéletes otthonául szolgál a mikrobáknak, amelyek aztán bőr-, és szemfertőzéseket okoznak. Most, hogy tombol a koronavírus-járvány, elengedhetetlen, hogy ezeket még rendszeresebben fertőtlenítsük. Az alábbi linkre kattintva megnézheted, hogy fertőtlenítheted a sminkecseteidet.


Forrás:

 Többek között a mobil, a tablet, laptop, fülhallgató, és a hajkefe is idetartozik, amikhez sokszor akkor is hozzányúlunk, ha nem mostunk közvetlenül előtte kezet, így folyton veszélyforrást jelenthetnek számunka. Ne feledd el naponta megtisztítani, majd fertőtleníteni őket, egy erre alkalmas szerrel, vagy fertőtlenítőkendővel - javasolják a szakértők.