Galéria

5 jóga által ihletett szexpóz, amit mindenképp próbálj ki

Forrás: Feküdj hanyatt, és vedd körül magad párnákkal, majd nyisd szét a lábaidat pillangóhelyzetben. Ezt követően nyújtsd ki a lábad, hogy misszionáriusi pozíciót tudjatok felvenni. Ebben a pózban nagyon nyugodt vagy, lélegzel, és sok a szemkontaktus. A partnered pedig el tudja érni a G-pontodat. Ez egy nagyon hosszan tartó, kellemes pozíció lehet, amely sokáig eltarthat, ha koncentráltok egymásra.
Forrás: Ez egy mélyebb, erőteljesebb élményt adó póz, főleg, ha azt akarod, hogy a partnered irányítson szex közben. Ez könnyebb hozzáférést biztosít a G-pontodhoz és a csiklódhoz, amelyet úgy érhetsz el, ha a hátadon fekszel, a lábaidat felfelé emeled, szinte már a füled mellé és ringató mozgást végzel.
Forrás: Ez egy igen könnyű, ám annál csodásabb póz, amelyet a jógában is sokat alkalmaznak. Állj négykézlábra, és homorítsd be a hátadat. A partner pedig fokozatosan változtasson a behatolás tempóján. A többszöri orgazmus egyik legjobb módja.
Forrás: A Fa pózt a haladóknak találták ki, mégpedig úgy, hogy állj a falhoz vagy a zuhany alá. Ezután emeld fel az egyik lábad, hajlítsd be a térded, és fordítsd kifelé a csípőd, majd helyezd a lábad az ellenkező belső combodra. Emeled fel a kezed egyenesen a fejed fölé, körülbelül vállszélesség távolságban. (Ha kell, fogd meg a falat vagy egy könyvespolcot.) Térdelj le a lábad elé, és ereszkedj le rá. Ez egy igen csodás módja az egyensúlyod fejlesztésének, amit a szexben sem árt kamatoztatni. Hiszen nem mindig az ágyon fekve lesz a legnagyobb orgazmusunk.
Forrás: Aki sokat jógázik, jól tudja, hogy a gyakorlatok végén a hátunkon kell feküdni, a tenyerünket felfelé fordítjuk, az izmainkat elernyesztjük és csak a belső hangunkra koncentrálunk. Nos, ennek a póznak a lényege a szexben sem más. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnünk figyelni a párunkra, mindössze csak figyeljünk a légzésünket, az ő légzését, és igyekszünk vele eggyé válni.