Galéria

6 szabály, amit Reese Witherspoon gyerekeinek kötelező betartani

Forrás: 2018-ban egy interjúban árulta el a színésznő, hogy ő aztán sosem köntörfalazik, és mindig, mindent 100%-os őszinteséggel mond el a gyerekeinek. Még akkor is, ha más inkább a kegyes hazugságot választaná.

"Úgy érzem, folyamatosan ellensúlyoznom kell más szülők nyomása alatt, akik a gyerekük minden pillanatát aranyba burkolnák és varázslatosnak mutatnák. Hát képzeljétek, gyerekek, időnként csalódni fogtok, és lesz olyan, hogy kényelmetlenül fogjátok érezni magatokat."

És ez minden téren igaz rájuk. Elárulta, hogy amikor lánya harmadik osztályos volt, sírva feküdt le az ágyba, mert ő volt az egyetlen gyerek a kosárcsapatban, akinek nem sikerült pontot szereznie. Mire Reese ennyit felelt: "Aves, lehet, hogy nem értesz a kosarazáshoz. Gonosz voltam, vagy igazam volt? Mert hát, képzeld csak, az anyukád sem tud kosarazni!"
Forrás: A színésznő nem akarja, hogy a gyerekei pusztán azért kezdjenek színészkedni, mert ezt látták otthon. Épp ezért ragaszkodik hozzá, hogy a hollywoodi csillogáson kívül is próbára tegyék magukat, és olyan karrierutakat is kipróbáljanak, amiknek semmi közük a hírnévhez.

"Tiniként csak annyit tudsz a világról, amennyit látsz belőle. Nem tudod, milyen külföldön dolgozni vagy orvoslással, tudománnyal foglalkozni. Sok barátom van, számos területről, és igyekszem a gyerekeimet is olyan emberekkel körülvenni, akiknek a szakmán kívülről is van tapasztalatuk. Hollywood ugyanis nagyon elszigetelt tud lenni."
Forrás: 2009-ben mesélte egy interjúban, hogy számára mennyire fontos, hogy gyerekei tiszteljék a felnőtteket, az idősebbeket. Ekkoriban még nem született meg legkisebb fia, Ava és Deacon pedig még gyerekek voltak.

"Nashville-ben nőttem fel, és a szüleim arra tanítottak, hogy tiszteljem az időseket. Olyan szavakat használtunk a felnőttek felé, mint hogy 'igen, asszonyom' vagy 'nem, uram.' A Los Angelesben élő gyerekek viszont ilyet nem csinálnak. Én meghúztam a határt ott, hogy a gyerekeim a felnőtteket a keresztnevükön szólítsák. Mondom is nekik, hogy másokat úgy hívjanak, hogy 'Miss Shannon' vagy 'Miss Heather', de az, hogy csak a keresztnevüket használják, nekem túl sok. Lehet, hogy én vagyok régimódi."
Forrás: Egy közeli ismerős árulta el, hogy Reese Witherspoon elég szigorú volt, ha Ava randipartnereiről esett szó. Olyannyira, hogy mielőtt elengedte volna tini lányát, ragaszkodott ahhoz, hogy találkozhasson a fiúval, és beszélgethessen vele, mert meg akarta őt ismerni. Ava persze ezt nem annyira élvezte, de mivel paparazzik követték minden lépését már tiniként is, nem tudta volna eltitkolni, hogy találkozik valakivel. Persze most, amikor már egyetemre jár, és elköltözött otthonról, valószínűleg Reese sem olyan szigorú.
Forrás: Bár lenne pénzük takarító brigádra, akik csilli-villivé varázsolják a házukat, Reese ezen a téren a hétköznapiságra törekszik. És bizony ebbe a gyerekeket is befogja, akár tetszik nekik, akár nem.

"Vannak szabályaink a ház körül. Mindig azt mondom, ha nem kiabálsz a gyerekeiddel soha, nem töltesz velük elég sok időt. Folyton arról papolok mindenkinek, hogy takarítsanak már ki. Olyan érzés, mintha mindig magamat ismételgetném. 'Takaríts, takaríts, tedd be a tányérokat a mosogatógépbe, rakd be a ruháidat a szennyesládába, gyerünk már.'"
Forrás: A színésznő megtehetné, hogy azt veszi meg a gyerekeinek, amit csak akarnak. De amikor lánya és fia is kisebbek voltak, a zsebpénz beosztására oktatta őket. Erről még régen mesélt:

"Minden gyerekemnek adok 5 dollárt, amikor a piacra megyünk hétvégén. Azt vesznek belőle, amit akarnak, elkölthetik, de félre is tehetik. A fiam olyan, mint én: az első percben elkölti valami finomra. De a lányom, ő körbejárja a piacot, fél órán keresztül, és minden lehetőséget felmér, mielőtt egyetlen dolgot venne."