Forrás:

„Lábhoz igazodik! Azt mondtam, lábhoz igazodik!” – ordítja már másodjára a közepes termetű bulldogjára, aki fújtatva, loholva és lihegve rángatja őt - igen, a kutyus a gazdiját - pórázastul, mindenestül; amerre épp a feje áll.

Ismered Frakkot? A rajzfilmet? Akkor biztosan előtted van, ahogy Károly bácsi a kajla vizsla után lohol, már-már a levegőben lebegve, a kifeszített pórázba kapaszkodva a sétáikon. Ez a jelenet is egy kicsit hasonló…A nő, szerintem, hogy kifelé demonstrálja, márpedig itt ő a főnök; fogja és egy erőteljes mozdulattal csak odarántja a kutyust lába mellé. "Na most már indulhatunk, jóóóóó kutya! Jajj, hát már megint ide végzed a dolgod? Ezt én innen nem szedem föl, fűben van, nem szoktam. Alig van utcai szemetes ezen a környéken" – kiált fel jó hangosan. Vettem a lapot, hogy nekem címezte.

A következő sarkon viszont kutyakakiba léphetett, mert hangos szitkozódások közepette mondta el mindennek az ismeretlen gazdit, aki kutyavécének nézi az egész utcát...

Forrás:

„Jaj, hát sziasztok! De cuki! Kisfiú? Látom! Húúú, hát az enyém nem annyira szereti a nyomulást, meg ha idegen kutyák rámásznak!” – ijedezik a rózsaszín hámmal sétáltatott, az enyémhez hasonlóan kistermetű kutyalány gazdija.

Oké, hogy ez itt egy 4 hónapos kölyök, viszont ő is csak addig bátor, amíg rajta a póráz, aminek a másik végén jól tudja, én is ott vagyok. Muki játékos és eleven – pontosan csak annyira, mint egy kölyök az ő korában -  de nagyjából a saját árnyékától megijed még, ha egymaga van. Idegen kutyák társaságában pedig egyenesen félős. Mondom is a lánynak, hogy csak picit megszaglássza, ne aggódjon. Nem fog a fejére ugrani, meg ilyesmik. Jobb a békesség alapon, egy kis jutifalat segítségével azért kizökkentem Mukit  és tovább indulunk. Hagyjuk, hogy a 7 éves (!) „nagylány” behúzódhasson a biztonságos kertjükbe.

Forrás:

"Nektek volt az a nagyobb kutyusotok, ugye?  Persze ő is nagyon aranyos" – célozgat Mukira. "Na de hát azért ez a fajta egy teljesen más műfaj!" – teszi hozzá a lány, akivel a férjem szinte naponta összetalálkozott, még a néhai kutyánk sétáltatásakor.
"Naaa, ne morogd már meg ezt a picit, jaj ne haragudjatok!"  - teremti le közben a sajátját. "A ridgeback-ek már csak ilyenek" – mondja.

Köszi. Pontosan tudom. És végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy 14 közös évet kaptunk a sajátunkkal - replikáztam, persze csak magamban.

Forrás:

Megoldom, hagyd csak – olvasom ki az intéséből annak a pasinak, akit a kutyája rendre árnyékként követ; leül, mielőtt lelépne az úttestre és azt is szigorúan csak vezényszóra,  kézjelekre teszi. Mi csak menjünk, amerre akarunk, ne is foglalkozzunk velük, hiszen az ő négylábúja példásan tudja a dolgát. Ráadásul mindezt póráz nélkül - üzeni vele a gazdi átnézve rajtunk, szavak nélkül.

Kétségtelen, hogy nagyon fegyelmezett, csodaszép kutyusa van; az én kis hebrencsemmel csak pislogunk nagyokat. Nekünk kettőnknek meg persze, hogy bőven van még mit tanulnunk; egymásról is; mindenesetre annak idején szerintem ők is valahonnan innen indultak.