Galéria

Sztárok, akik a süllyesztő után ismét visszatértek

Forrás:

A gyerekszínész élete a felnőtté válása után elég sivár lett. A nagysikerű filmjeit követően csak kis mellékszerepek és szinkronos munkák találták meg. Ám nemrég játszott a Boys című sorozatban, a Góliátban, tavaly pedig felkérték a Jurrasic World sorozatos verziójának egyik szinkronszerepére.

Ráadásul idén a Somebody I Used to Know című vígjátékban tér vissza Alison Brie oldalán!


Forrás:

A Múmia sztárja a 90-es és 2000-es évek egyik legnagyobb színésze volt, akiért nők millió rajongtak. Ám válását követően óriási mélyzuhanásba kezdett. Volt felesége a vagyona jelentős részétől megfosztotta, filmjeinek forgatásán pedig olyan sokszor vállalta be a veszélyes jeleneteket, hogy súlyos hát- és ízületi problémái lettek. Ezek miatt pedig az egészsége, külseje is kezdett megkopni. Nem csoda, hogy teljesen eltűnt és Hollywood is megfeledkezett róla.

Ám csodák csodájára egy éve bejelentették, hogy ő is szerepet kap Leonardo DiCaprio mellett a Killers of the Flower Moon című filmben, amelyet a neves Martin Scorsese rendez. A rajongók pedig nagyon szurkolnak neki!


Forrás: A 2000-es évek népszerű színésznője fényes jövő előtt állt, ám a drogok és a hírnév az ő egészségét is tönkretették. Ez pedig rövid út volt a süllyesztőbe. Brendannal ellentétben viszont vagyonát jó helyre fektette. Többek között Mykonoson csinált egy buliszigetet, ami azóta is virágzik. Évek óta eltűnt a filmvászonról, ezért sokan nem hittek a visszatérésében. Idén azonban több Netflixes produkcióban is láthatjuk. Magánélete is rendbejött, nemrég derült ki, hogy menyasszony lett!
Forrás:

A színész az elrontott plasztikái miatt egyre kevesebb szerepet kapott, majd teljesen munkanélküli lett. Ám 2008-ban rámosolygott a szerencse és megkapta A pankrátor című film főszerepét, amelyben alakítása olyan zseniális volt a kritikusok és a közönség szemében is, hogy újra felkerült a térképre.

Most épp 9 filmje van készülőben, amelyekben kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik.


Forrás: Martha Stewart amerikai üzletasszony nevét szinte mindenki ismeri Amerikában, akinek konyhája van és szeret főzni. A televíziós személyiségként és íróként is ismert Stewart azonban 2001-ben értékpapír csalás miatt börtönbe került 5 hónapra. Ez nemcsak a hírnevét, de őt magát is megtépázta, pár évvel később azonban két tévéfilm is készült az élettörténetéből: Martha, Inc: The Story of Martha Stewart (2003) és Martha: Behind Bars (2005), illetve szerepelt az HBO High Maintenance című sorozatának negyedik évadában is. Az üzleti életben azóta is befolyásos és sikeres.
Forrás: Winona neve a 80-as és 90-es években egyet jelentett a kasszasikerrel, ezért sem értette senki, miért volt szüksége arra a bizonyos bolti lopásra. Az eset nevetség tárgyává tette a színésznőt, akinek a megalázó tárgyalások mellett a munkanélküliséggel is szembe kellett néznie. 2010-ben azonban szerepet kapott a Fekete hattyú című filmben, amellyel újra visszakapaszkodott Hollywood legjobb színésznői közé. Napjainkban a Stranger Things sorozatban látni.