Galéria

Sztárok, akik nagyon sokszor voltak eljegyezve

Forrás:

4 eljegyzés, 1 esküvő. A szőke szépség már többször is nagyon közel járt az oltárhoz, de sokáig hoppon maradt. Harmadik eljegyzése Chris Zylkával már nagyon ígéretesnek tűnt, ment is az esküvőszervezés, de végül szakítottak. 2021 lett Paris éve, ugyanis szerelme, Carter Reum végül feleségül vette őt.


Forrás:

6 eljegyzés van a díva háta mögött, ebből a legfrissebb egy duplázás, hiszen Ben Affleck ismét megkérte a kezét. A hat eljegyzésből háromszor volt házas: Ojani Noa pincérrel, Cris Judd táncossal, és Marc Anthony énekessel.

Az énekesnő gyűrűit (és hogy melyik mennyibe került), IDE KATTINTVA nézheted meg!


Forrás:

7 eljegyzéssel büszkélkedhet Angelina Jolie egykori férje. A színész hatszor volt házas, ebből öt válással végződött. Jelenlegi feleségével, Connie Anglanddel még bírják, 2014-ben keltek egybe. Billy egyébként a 90-es évek végén kérte meg Laura Dern színésznő kezét, de ezt az eljegyzést bontotta fel Angelina miatt. Az esküvőre nem került sor, pedig nem sokon múlt!


Forrás:

És akkor jöjjön is JLo exe, akinek a díva a negyedik eljegyzése volt. Jennifer után jött még egy eljegyzés és házasság, de 2017-ben annak is vége lett. Marc összesen négyszer vonult oltár elé.


Forrás:

Mindenki kedvenc komikája ötször volt jegyes, és háromszor házas. Első alkalommal 16 évesen mondott igent a gyűrűre, de a jegyben járás egy évig se tartott, mert új szerelmet talált. Jelenleg szingli, és nem egyszer mesélt már közösségi oldalán arról, hogy nehezen talál magának párt.


Forrás:

Az éppen volt feleségével, Amber Hearddel pereskedő színész 5 alkalommal kérte meg barátnői kezét. Persze mindig másét. Érdekesség, hogy nagy szerelmét, Vanessa Paradist, akivel 24 évig voltak együtt, és akitől két gyermeke is született, nem vette feleségül, sőt, el sem jegyezte.