Forrás: Olyan, mint az étel pazarlása azt hiszem nem létezett 50 évvel ezelőttig. Először is azért, mert nem volt mit pazarolni. A háborúk ás politikai rendszerek következtében kialakuló gazdaságokban örültek, ha éppen elegendő élelmiszer jutott mindenkinek. Utána pedig – főleg akik vidéken laktak –, a maradékot az állatoknak adták. A modern kor és a városi életmód kezdte el kitermelni az ételhulladék fogalmát, amire ma már nagyon sok szervezet, cég próbál megoldást találni.

Forrás: A csapból folyó víz nem is olyan régen még sok helyen álom volt. Sokkal jellemzőbb volt, hogy a kertben fúrt kútból kellett meríteni főzéshez, és esővizet elraktározni locsoláshoz. A fürdést is sokszor csak ünnepnapokra időzítették, annak is minden cseppjét megtartották és újrahasznosították. Sokszor a fürdővizet locsolásra használták.

Forrás: Olyan, hogy „nem kell már” nem létezett. Mindent elraktak, megőriztek nagyanyáink (még az enyém is, pedig Pestre költözött vidékről nyugdíjas korára). A kiürült tejes zacskóból szatyrot, szőnyeget horgolt. Az üres tejfölös dobozok meg tökéletesnek bizonyultak palántázáshoz. Idővel, de mindennek meg lett a maga új szerepe a háztartásban.

Forrás: A ruha az egyik legértékesebb tulajdona volt az embereknek. Kevesen engedhették meg maguknak a folyamatos ruhatár frissítéseket. Volt egy ünnepi ruha szett az alkalmakra, és pár ruha a dolgos hétköznapokra. Ha valamelyik ruha, zokni foltos lett, kérdés nem volt, hogy megjavítják-e. Meg kell említeni, hogy az anyagok is sokkal jobb minőségűek voltak régen és lehetett foltozni. Sokszor évtizedekig ugyanazt a ruhát hordták a felnőttek.

Forrás: Régebben a boltokban azért sem lehetett lekvárt kapni, mert nem volt, hanem mert igény se volt rá, hiszen mindenki magának főzött be. Nemcsak lekvárt főzött mindenki otthon, hanem savanyítottak, fermentáltak, kenyeret sütöttek. Nagyanyáink és dédanyáink a befőzés minden csínyját ismerték és minden szezonnak meg voltak a maga teendői, amit gondos háziasszony módjára el kellett látni.